Ugrás a tartalomra

Már a vb-re készül a Miskolci Sportiskola Európa-bajnoka

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. augusztus 28. szerda 16:11
Kilenc évesen nyert Európa-bajnokságot a Miskolci Sportiskola ifjú titánja, Kántor Benedek – aki hamarosan a budapesti vb-n mérheti össze erejét és kitartását az U11-es korosztály legjobbjaival. Szerdán sajtótájékoztatón köszöntötték a Kemény Dénes Városi Sportuszodában.

Kántor Benedek a múlt hétvégén, Németországban, az öttusa laser run versenyszámában bizonyult korosztálya legjobbjának. Az újdonsült Európa-bajnok – aki szüleivel érkezett a sajtótájékoztatóra – nagyon szerényen nyilatkozott az eredményről. Azt mondta, örül a címnek, de ugyanolyan most itt ülni, mint előtte, és igazából most már a vb-re gondol. – Ott tiszta lappal indulok, de Budapesten is szeretnék jó helyezést elérni – fogalmazott.

Fotó: Juhász Ákos

Benedek egyébként még csak 9 éves, tehát tőle 2 évvel idősebb öttusázókkal versenyzett az U11-ben – árulta el a sajtótájékoztatón a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője. Deák Bárdos Mihály rámutatott: 2016-ban kezdték el felépíteni az öttusa szakosztályt, amit kezdetben sokan kétkedve fogadtak. – A nulláról kezdtük, de mára eljutottunk oda, hogy egy Európa-bajnokot köszönthetünk sorainkban. Az öttusázóink is jó körülmények között készülhetnek, az infrastruktúra adott, csakúgy, mint a képzett, felkészült szakembergárda – emelte ki.

Fridrich László, a Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának vezetője az eredményért a 2018-ban elhunyt Hidvégi Attilának is köszönetet mondott (ő hozta létre, vezette korábban a szakosztályt). Hangsúlyozta: Benedek mellett több fiatal tehetség bontogatja szárnyait Miskolcon. – A sportiskola és a város vezetése a lehetőségekhez képest igyekszik mindent megtenni, hogy minél jobban ki tudják teljesíteni sportolói pályafutásukat – hangoztatta.

Zámbori Zoltán, a Miskolci Sportiskola futóedzője elmondta, örömmel foglalkozott az öttusa szakág versenyzőivel. Egyszerű volt a dolog, hiszen saját atlétáival közösen tudtak dolgozni, tette hozzá. Ami nehézséget okozott, hogy össze kellett kapcsolni a futást a lövészettel; erre külön gyakorlatokat kellett kitalálni. – Elégedett vagyok Benedekkel és a társaival, az elvégzett munkával, odafigyelve, koncentráltan végzik el a kért gyakorlatokat. És jó a társaság is, jó hangulatban tudnak együtt készülni – mondta a szakember, hozzáfűzve: a jövőheti vb-ig már komoly gyakorlatokat nem végeznek el, hogy a versenyzőik – Benedek mellett Kovács Flóra képviseli majd a sportiskolás színeket – frissen, üdén állhassanak rajthoz.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!