Ugrás a tartalomra

Miniszteri ígéret érkezett a Barlangfürdő újjáépítésére

Kujan István
Utoljára módosítva
2024. szeptember 10. kedd 12:47
„A kormány minden lehetséges segítséget megad a Barlangfürdő újjáépítéséhez” – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Fotó: wikipédia

Mint írták, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn egyeztetett Miskolc megválasztott polgármesterével, Tóth-Szántai Józseffel a tűzkárt szenvedett miskolctapolcai Barlangfürdő kapcsán.

A nemzetgazdasági miniszter arról biztosította a megválasztott polgármestert, hogy a kormány minden lehetséges segítséget megad a Barlangfürdő újjáépítéséhez. A kieső turisztikai bevételek mellett az ott dolgozók családjainak megélhetése is veszélybe került, hiszen a fürdő a helyreállítási munka miatt kényszerszünetet tart, vendégeket nem tud fogadni.

A miniszter hozzátette: a károk felmérése jelenleg is tart, azok feltehetően igen jelentős mértékűek. Kárt szenvedett a térség egyik legfontosabb turisztikai szolgáltatója, és vele együtt a munkavállalók és családjaik is, ezért a kormánynak segítenie kell a minél gyorsabb újjáépítést – hangsúlyozták.

Tóth-Szántai József arról tájékoztatta Nagy Mártont, hogy a fürdőt üzemeltető cég átszervezésekkel biztosítja a munkavállalók számára munkahelyeik megtartását, valamint hogy a foglalással rendelkező turistákat más miskolci fürdőkben igyekeznek fogadni és ellátni.

Durván lángolt

Ahogy arról lapunk az elsők között beszámolt, és folyamatosan tudósított az esetről péntek este, sajnálatos módon kigyulladt a Barlangfürdő gyógyászati központjának tetőszerkezete, majd a tűz – az intenzív oltás ellenére – átterjedt egy közel ezer négyzetméteres épületrészre is.

Fotó: Horváth Csongor

Másnap sajtótájékoztatót tartottak a helyszínen, ahol mind Veres Pál jelenlegi, mind Tóth-Szántai József megválasztott polgármester az összefogás fontosságát hangsúlyozta.

A két városvezető hozzátette: folyamatosan egyeztetnek majd, hogy a közelgő átadás-átvétel mellett is prioritás lehessen a Barlangfürdő ügye. Elhangzott, bár az épületnek volt biztosítása, biztosan szükség lesz külső forrásra is a teljes újjáépítéshez.

Fotó: Osztie Tibor

Érkezik a kárszakértő

Még tartanak a tűzvizsgálati és kárfelmérési munkák, azt azonban már kizárták, hogy szándékosság okozta a péntek esti tüzet, amelynek következtében súlyosan megrongálódott a fürdőkomplexum tetőszerkezete.

Időközben felmerült, hogy elektromos zárlat okozhatta a tüzet a miskolctapolcai Barlangfürdőben.

Kedden kárszakértő megy ki a helyszínre, hogy felmérje a pontos károkat, addig nincs lehetőség a sérült tetőszerkezet takarására, azonban amint a felmérés megtörténik, a további károsodás megelőzése érdekében ideiglenesen befedik az épületet.

Máris éreztette hatását

Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke érdeklődésünkre elmondta, a miskolctapolcai fürdőkomplexum káreseménye a régió egészében érezteti majd hatását.

Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. Fotó: Juhász Ákos

Hozzátette: az elmúlt néhány nap alapján is tisztán látni, hogy nagyságrendekkel megcsappant a miskolci szállásfoglalások száma, illetve mondták vissza azokat. Éppen ezért – szögezte le a kamarai elnök – a BOKIK kötelességének tekinti, hogy az érintett vállalkozások érdekében a maga eszközeivel egy helyzetfelmerő, összefogó és lobbi tevékenységet fejtsen ki a kormányzati döntéshozatal irányába.

Több százezer látogató

Az Európában egyedülálló, nemzetközi relevanciával is rendelkező Miskolctapolca Barlangfürdő hatalmas kincs a városnak és a térségnek, egyúttal Magyarországnak is kiemelkedő turisztikai attrakciója, szinte nincs olyan magyar család, aki ne látogatta volna meg, vagy ne akarná meglátogatni.

tapolca barlangfürdő strand
Fotó: Mocsári László

A létesítmény turisztikai súlyát jelzi, hogy a Covid előtt évente közel 300 ezer, 2024 első hét hónapjában 147 ezer látogatót fogadott.

A történelmi gyökerű, parkos-erdős természeti környezetben létesült komplexum egyedülállóságát a barlangrendszerben kialakított medencék adják, a létesítmény minősített gyógyfürdőként Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által támogatott lakossági gyógyászati célú ellátást is nyújt.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!