A miskolci rockünnepen jelentették be: utcát nevezhetnek el az Eddáról
Az elmúlt évtizedek során több millió eladott album, generációkon átívelő megannyi sláger, megszámlálhatatlan koncert itthon és a határon túl, Fonogram-életműdíj, szakmai díjak és kitűntetések köthetők a nevükhöz. A magyar zene egyik örök érvényű, megkerülhetetlen szereplői lettek, pályafutásuk során keményen megküzdöttek ezért a státuszért. Lelkesedésük és munkásságuk a mai napig nem hagyott alább, a zenei palettán stabil helyet foglalnak el, a közönség szeretetével övezve.
Szombaton a Generali Arénában egy hatalmas rock-ünnepet tartottak az ikonikus zenekarral.
A teltházas bulin Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József is részt vett. A városvezető nem érkezett üres kézzel: egy Edda Művek utcatáblával lepte meg a koncert előtt Pataky Attilát.
– Szeretnénk, ha jövőre ez a tábla arra a miskolci utcára is kikerülne, ahol az együttes a '70-es években megalakult. Az Edda Művek az elmúlt 50 évben olyat tett le az asztalra, amit nagyon kevés miskolci mondhat el magáról – vélekedett.