Ugrás a tartalomra

Művészet, tudomány és sport az idei Primán is

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. október 27. vasárnap 14:51
A vármegyei PRIMA Díj várományosai egytől egyig elkötelezettek hivatásukban.
Mocsári László képgalériái a tavalyi rendezvényről

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének elnöksége minden évben meghirdeti a PRIMA Díjat, amellyel a vármegye kulturális, tudományos, oktatási és sport életének legkiválóbb képviselőit ismerik el. A vármegyei PRIMA Díj várományosait kilenc kategóriából választották ki. Közülük hárman kapnak PRIMA Díjat, míg egyvalaki Közönségdíjban részesül.

A magyar építészet kategóriájában jelölt Viszlai József számára az építészet az értékmentésről és az új értékek teremtéséről egyszerre szól.

– Mint ahogy az emberek életében, úgy a városok életében is van egy folytonosság – vélekedik az ÉSZAKTERV egykori vezető tervezője, akinek első komolyabb munkája a Miskolci Galéria Rákóczi-háza, vagy ahogy ugyancsak ismert, a Dőry-kúria volt. Épületei általában egyéni ízűek, modern, kortárs szerkesztésűek. A jelölt egyfajta szolgálatnak fogja fel hivatását. Fontosnak tartja, hogy a megbízó és ő maga is megelégedjen az épülettel.

A magyar népművészet és közművelődés kategóriájának jelöltje Pós Krisztián fafaragó mester. Az iparművész életútja során a legtöbb időt a pásztorbotok kutatásának és készítésének szentelte. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként dokumentumfilmet készít, munkái közül kiemelkedik a berekfürdői betlehem, a „Hortobágy Örökös Pásztora” című emlékbotok és számtalan köztéri szobor.

Természetükből fakad

A magyar ismeretterjesztés és média kategóriájának jelöltje az a Jászter Beáta, aki ifjúkorától Sátoraljaújhely „hangja”. Bemondó, rádiós-televíziós újságíró, dramaturg, szerkesztő – alapítója a sátoraljaújhelyi Latabár Teátrum amatőr színtársulatnak. Úgy látja, még mindig pályája csúcsa felé tart, „a saját csúcsa felé”. A közönség szeretete adja neki a legnagyobb erőt. A nagy elődöktől megtanulta, mi az újságíró feladata: olyan emberek hangjának lenni, akik kisodródtak a társadalom peremére. Számtalan olyan embert mutathatott be munkája során, akikre büszkék lehetünk. Eddigi díjai azt üzenik számára, hogy valakiknek méltó volt a figyelmére és bizalmára.

– Úgy kell eljárni, mint egy nyomozónak. Minden egyes adatot kritika alá kell vetnem, újabb és újabb adatokat keresnem. A történelmet a győztesek írják, de az iratokban mindig utal valami arra, hogy a dolgok nem teljesen úgy történtek, ahogy azt leggyakrabban feljegyezték – vallott munkájáról a magyar tudomány kategóriában jelölt Kis József levéltár igazgató, aki a 2000-es évek elején került a B-A-Z. Megyei Levéltárba. A szakember fontosnak és hasznosnak tartja, hogy országos mellett városi és vármegyei szinten is ismerjük történelmünket. Sőt, az egyes családok és személyek is ismerjék felmenőik történetét, ezért tartja fontosnak a genealógia-kutatást is.

A magyar színház-, film- és táncművészet kategóriájának jelöltje Kozma Attila művészeti vezető. A Miskolci Nemzeti Színház Örökös tagja, a Miskolci Balett alapítója, művészeti vezetője. Táncpedagógiai munkássága mellett színházi előadások koreográfusi feladatait bízták rá. Miskolci munkái mellett számtalan határon túli előadás koreográfiája fűződik nevéhez, de alkotott a Bartók Plusz Operafesztiválon és a Szegedi Szabadtéri Játékokon is.

A magyar sport kategóriájának jelöltje a 2023/2024-es szezon magyar bajnoka, a DVTK HUNTHERM női kosárlabdacsapata, mely négy alkalommal vitte el a Magyar Kupát is. Völgyi Péter vezetőedző szerint a jelölés azt mutatja, hogy nem csak a szűk szurkolótábort érintette meg a csapat sikere.

– A játékosok nagyon alázatosak, a csapatért, egymásért nagyon szépen dolgoznak. Sokak számára lehet ennek egy olyan üzenete, hogyan lehet a mindennapi küzdelmeket megvívni – fejtette ki gondolatait a tréner.

A természetből merítenek

A magyar képző- és iparművészet kategória jelölte, Boncsér Árpád szobrászművész megítélése szerint a művészet válasz és reakció a természetre és a létünkre.

– A művészet az az alkalom és késztetés, hogy reagáljunk arra, kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk. A lélek által vont kéz megtalálja, hogyan fejezze ki a dolgokhoz való viszonyát. Akkor sikeres a művészet, ha érzelmi indíttatású és érzelmileg érinti meg a befogadót – vallja a művész, aki gyerekkorát Ormosbányán kemény bányászemberek között töltötte, onnan került Miskolcra, a gyári munkások közegébe. Az elmúlt évtizedekben a tiszadadai földművesek szelleme érintette meg.

A magyar oktatás és köznevelés kategóriájának jelöltje Kató Csaba tanszékvezető. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kar Testnevelés Tanszékének tanszékvezetője, a ME Fizioterápiás Intézeti Tanszék gyógytornász szak mesteroktatója, a ME Egészségtudományi Kar Fegyelmi Bizottságának tagja, a DVTK Medical Center Egészségközpont Fájdalomambulancia vezető gyógytornásza, a DVTK jégkorongcsapatának, a Jegesmedvék csapatorvosa.

A magyar irodalom kategóriájában az a Molnár Tamás író, költő a jelölt, aki huszonhetedik éve dolgozik hivatásos állományú rendőrként a borsodi rendőrkapitányságon. Kezdeti szárnypróbálgatásai a gimnázium ideje alatt barátnőjéhez szóltak.

– Nem sikerülhettek rosszul azok az írásaim, ugyanis a lány a későbbiekben a menyasszonyom, majd gyermekeim anyja lett – jegyezte meg a művész, aki Arlóról származik. Nagyon sokat járt kiskorában gombászni és horgászni édesapjával a Lázbérci-víztározóhoz. – Egy virág vagy egy madár is el tud varázsolni. A természet egy nagy csoda – fogalmazott a jelölt.

A kiválasztottak november 9-én a Miskolci Nemzeti Színházban, a nagyszabású vármegyei PRIMA Díj Gálán vehetik át díjaikat. Szavazatát a Közönségdíjra leadhatja a www.voszborsod.hu honlapon november 5-ig.

 

 

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!