Ugrás a tartalomra

Nem lett sportszálló, de még mindig üresen áll a TÜKI

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2024. október 01. kedd 10:17
Harmadik évét kezdte meg a Bölcsészettudományi Kar a Miskolci Egyetem campusának főépületében. 2022-ben hagyták ott régi fészküket, a TÜKI-ként ismert épületet.
Fotók: Osztie Tibor

A Tüzeléstechnikai Kutatóintézet (TÜKI) működött itt, mielőtt a BTK beköltözött 1993-ban az egyébként B/2-es elnevezésű, négyemeletes irodaépületbe. Maga az ingatlan számos változáson ment keresztül az elmúlt 30 évben – bő egy évtizede esett át utoljára külső-belső felújításon. Itt találhatóak olyan ikonikus helyszínei az oktatásnak, mint a kék terem, de itt működött az E-club (később bölcsész klub) is. Innen indul rigorózus kérlelhetetlenséggel útjára az úgynevezett bölcsész ösvény is, melynek története allegória, egy humán kar mindennapjait jellemzi egy műszaki egyetemen. Az ösvény két pont között a legrövidebb út, a Tüki és a Központi Könyvtár között húzódik, átszelve egy parkon. A bölcsészek ugyanis a nagyobb, de aszfaltozott borítású kerülő helyett egyszerűbb módon közlekedtek, nyomot vájva a füvesített területen. Később ezt az útvonalat burkolattal látták el – mára már ez is eltűnt a legutóbbi nagyszabású épületfejlesztéseknek, helyét elfoglalta a Miskolci Egyetem Tudományos Adatelemző Módszertani Központja és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástára.

Az egyetem egyik legnagyobb hallgatói létszámot felmutató karán mára megcsappantak a hallgatók. Emiatt a képzés új helyre költözött, elhagyta régi épületét, a bölcsészek pedig a főépületben találtak otthont 2022-ben. 

Akit érdekel a Tüki sztorija, annak ajánljuk az alábbi videót.

A költözés idején az a pletyka kapott szárnyra, hogy az idei Európai Egyetemi Játékok (EUG) – aminek Miskolc Debrecennel közösen biztosított helyszínt – miatt szeretnének sporthotelt kialakítani a campuson viszonylag elkülönülő épületből. Az EUG véget ért, a szállónak viszont semmi nyoma, a TÜKI látszólag üresen áll továbbra is. 

A BTK újabb szemeszterét kezdte a főépületben, ennek apropóján megkérdeztük az egyetem kommunikációs osztályát, mit lehet tudni az egykori „bölcsész fészek” jelenéről.

„A Miskolci Egyetem az energiafelhasználás ésszerűsítésére és optimalizálására tekintettel költöztette át a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kart az egykori TÜKI épületéből a főépület oldalszárnyába. Az épület jelenleg üresen áll, az alagsori helyiségeket raktárként használja az egyetem. Az épület további hasznosítására elképzelések már vannak, a tervek részleteiről azonban meglátásunk szerint akkor érdemes szólni, amikor az egyetem megtalálja a megvalósításhoz szükséges pénzügyi forrásokat” – írták válaszképp.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!