Télen is folytatódik a rágcsálóirtás Miskolcon
Az ősz végi munkálatok során, a város közterületein csapadék- és szennyvízaknákba került ki irtószer, valamint a patkányfészkek felszámolása és kezelése is megtörtént. A kártevők elleni védekezés a téli időszakban is fontos feladatot jelent, éppen ezért folytatódnak a rágcsálóirtások elsősorban azokon a közterületeken, ahol patkányfertőzöttség alakult ki - írja honlapján a Városgazda.
A városrészek közterületeit felmérve, valamint ebben az évben a Miskolci Városgazdához beérkezett bejelentéseket figyelembe véve kerültek meghatározásra az elvégzendő feladatok és munkaterületek. Fontos ezeken a városrészeken is elvégzeni a rágcsálóirtásokat, mivel a rágcsálók szaporodásával felülfertőzhetik a mellettük lévő korábban problémamentes közterületeket, városrészeket.
Rágcsálóirtások lesznek a Számozott utcák, Vasgyár, Békeszálló, Hidegsor, Bábonyibérc, Tetemvár és Avas városrész közterületein.
Elsősorban csapadék- és szennyvízaknákba helyezik ki a rágcsálóirtószereket, valamint a területek ellenőrzése során a feltérképezett patkányfészkek kezelése is megtörténik. Az említett városrészeken kívül továbbra is folyamatos marad a Miskolci Városgazdához beérkezett bejelentések kivizsgálása és a szükséges munkák elvégzése. A téli időszak munkavégzései 2025. március 31-ig tartanak. A hatékony kártevőirtásban nagy segítséget jelentenek azok a bejelentések, amelyek információt adnak a rejtett patkányfészkek helyéről.
A közterületeken jelentkező problémákat bejelenthetik a +36 (46) 412-611 telefonszámon, a varosgazda@varosgazda.hu e-mail-címen, vagy a Városgazda honlapján (https://varosgazda.hu/lakossagi-bejelentesek).
A Miskolc Holding Zrt. tagvállalataként működő Városgazdához érkezett bejelentések kivizsgálása során több alkalommal kiderült, hogy a rágcsálók elleni védekezés, irtás csak úgy lehet eredményes, ha a magántulajdonban vagy bérleményben lévő területeken is elvégzik a rágcsálóirtást. Ezeken a területeken a patkányfertőzöttség megfékezése a tulajdonos vagy bérlő kötelessége. A jogszabályok értelmében a hatóságok kötelezhetik a magánterület tulajdonosát vagy kezelőjét a szakszerű rágcsálóirtás elvégzésére.
A szakvállalat munkatársainak megállapítása az, hogy jelentősen nő az irtás hatékonysága, amennyiben a nem közterületnek minősített területeken is megtörténik a kártevőirtás. A Városgazda ezúton is köszöni a lakosság együttműködését - olvasható a honlapon.