Só és kenyér - a magyar vendégszeretetről
Só és kenyér kínálása a házunkba érkezőnek: elterjedt szokás szláv népeknél; annak a jele, hogy megosztják a javaikat másokkal. A vendégszeretet szimbóluma. Most ez hazánkban is megmutatkozik: olyan közös fellépés bontakozik ki a szomszédos háború elől érkezők támogatására, ami a szoliditás magasiskolájaként emlegethető. A különböző segítő szervezetek és civil összefogások mellett egyszerű magánemberek is támogatják a hazánkba érkező menekültek ellátását. A sok Covid-teszt után emberségből is próbát tettünk, az eredmény pedig – ebben az esetben szerencsére –pozitív.
Azonban vannak, akik „kikezdik" a magyar segítőkészség átfogó mivoltát. A Magyar Narancs mai cikkében úgy fogalmaz: „magára hagyja a menekülteket a kormány, csak a civilek vannak valódi segítségükre".
A rendőri jelenlétet kivéve alig veszi ki a részét a munkából a menekültek fogadásakor a magyar állam Budapesten –írják. A lap kemeli, az információhiányra sokan panaszkodnak: senki sem közölte például a menekültekkel, hogy a MÁV-tól ingyenesen kapható szolidaritási jegy mellé meg kell venni a helyjegyet, és azt sem, hogy az utazásuk csak a magyar államhatárig érvényes.
Így írtok ti
Sokan számolnak be élményeikről azok közül, akik az utóbbi napokban a határmenti pontokra vittek szállítmányokat, de olyanok is, akik a fővárosban próbáltak segíteni eligazodni az Ukrajnából vonattal érkezőknek. A második csoportba tartozik Pion István költő, újságíró is, aki a közösségi médiában osztotta meg gondolatait a témában, párhuzamot vonva azzal, amikor az ő felmenőinek volt szüksége támogatásra.
– Amikor apai nagyszüleim és apám Magyarországra menekült a második világháború után (nagyapám szökött, nagyanyámat beszögelték egy kredencbe és tehervonatra tették, apámat pedig 3 éves korában csempészek hozták át az Ipolyon), hasonló szeretet és odaadás fogadta őket itt, mint amilyen odaadás és szeretet fogadja az ukrajnai menekülteket most – írja Pion, aki egyébként szerepelt Nemes Jeles László Oscar-díjjal jutalmazott filmjében, a Saul fiában. – Nem véletlenül éreztem tehát kötelességemnek, hogy kimenjek segíteni én is azoknak, akik a háború elől menekülnek. A Keleti és a Nyugati pályaudvaron jártam, megrendítő és szívbemarkoló, ahogy megérkeznek Ukrajnából az emberek. Azonban amit ott segítségként megkapnak, az csak és kizárólag a magyar lakosságnak és a karitatív szervezetnek köszönhető. Senki másnak – fogalmaz, hozzátéve, elképesztően büszke arra, hogy a magyar emberek most is ugyanolyan önzetlenek, mint amilyenek a családjával voltak egykor. Hozzátéve, úgy érzi, bár a kormánynarratíva erősen sugallja az ellenkezőjét, a karitatív szervezetek és a magánszemélyek tesznek a legtöbbet az ukrajnai menekültekért.
Bármi is legyen a megítélése a központi törekvéseknek, egyénenként a kormánypárti politikusok is tesznek vállalásokat.
„A tegnapi napon mi is befogadtunk egy kétgyermekes kárpátaljai családot az otthonunkba és felajánlunk félmillió forintot a háború elől menekülők megsegítéséért dolgozó szervezeteknek" - írta a közösségi médiában Varga Judit.
A poliikusok között nem példa nélküli azonban ez a gesztus, Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára például 12 menekültet fogad be.
„Négy család, tizenkét fő, gyerekek, anyukák és egy nagyfiú, aki már egy ideje itt dolgozott. A félelem poklából jöttek. A jövőjük csak kérdőjeleket tartalmaz. Ma elkezdtük szervezni az életüket. Hogy ne egyik éjszakáról a másikig éljenek" - fogalmazott a DK elnöke posztjában.
A jelenleg légtornászként tevékenykedő Sáfrány Emese arról számolt be Instagramon, milyen erős a segítőszellem a fővárosban.
– Ma egy török gyrosos előtt álltunk családostul, babástul taxira várva. Kijött a hely tulaja, és angolul kérdezte tőlem, ukránok vagyunk-e. A válaszom után megkérdeztem, miért. Azt mondta, azért, mert ha Ukrajnából jöttünk volna, bármire szívesen meghívott volna minket. Elképesztő, mennyi jóérzésű, segítségnyújtó ember van – írja tapasztalatait Sáfrány Emese, aki egyébként szintén segített szállást és fuvart találni az Ukrajnából érkező családoknak.
