Ugrás a tartalomra

Újra együtt edzett a DVTK teljes kerete

minap.hu/Miskolc TV
Utoljára módosítva
2020. május 06. szerda 20:24
A csapatsportágak közül csak a labdarúgók edzhetnek jelenleg. Az élvonal együttesei a hétfőtől életbe lépett kormányrendelet értelmében már teljes kerettel dolgozhatnak. Ezt kihasználva újra teljesen benépesültek a diósgyőri edzőpályák és nagy lendülettel készülnek a piros-fehérek a bajnoki folytatásra.  
Fotók: dvtk.eu

Május 30-án kezdődik a bajnoki folytatás, tehát nincs túl sok idő a Mezőköved elleni bajnokiig, így nagyon fontos, hogy hatékonyan teljenek a napok. Ám miután megnő a sérülések lehetősége is, az is nagyon fontos, hogy fokozatos induljon be a csapat, a teljes intenzitást még nem érték el. 

- Három és fél hét van még a bajnoki rajtig, mind a három hétvégén szeretnénk edzőmérkőzést játszani. Nem egyszerű a történetünk, hiszen három NB I-es csapattal játszottunk eddig, akikkel nem fogunk már találkozni, de mind a hárman a 23-i hétvégén mérkőzést fognak játszani – nyilatkozta Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője.  

Miután az NB II-ben nem indul újra a szezon, így valóban nagyon nehéz ellenfeleket találni. A szakember elmondta, talán a legfontosabb feladatuk a rajtig, hogy visszaállítsák a nagyon fontos taktikai kommunikációt a leállás előtti szintre. Ez pedig azért fontos, hogy a hátralévő nyolc mérkőzésre, amit egy hónap alatt játszik le az NB I, a keret minden tagját bevethesse a szakmai stáb, egyforma szinten legyenek a játékosok.  - Bízunk benne hogy, ugye a tavaszi 9 forduló alapján ugye első a Diósgyőr, a következő 8 forduló után is elmondhatjuk ezt – hangsúlyozta Feczkó Tamás. 

Ebben segíthet majd a csapatnak a sérülését és a hosszú rehabilitációt követően immár teljes értékű munkát végző Makrai Gábor. - Remélem, el tudjuk érni az Euroligás szereplést. Az a cél lebeg előttünk, és ennek mindent alá is rendelünk, és meg is fogunk érte tenni mindent – fogalmazott Makrai Gábor. 

Szintén fontos információ a labdarúgó bajnokság folytatásával kapcsolatban, hogy a koronavírus-járvány miatt meccsenként ötre növelték a cserélhető játékosok számát, így csökkentve a sérülésveszélyt. 
 

További hírek

Olvasnivaló