Ünnepi dallamok és gyertyagyújtás Hejőcsabán és Görömbölyön
Eperjesi Erika karácsonyi zenés műsorával kezdődött az ünnepi pódium Hejőcsabán, a Gárdonyi Művelődési Házban.
Majd az öröm gyertyáját közösen gyújtották meg az adventi koszorún. Berencsy Sándor Máté önkormányzati képviselő a Miskolc Televíziónak elmondta, a négy adventi gyertya meggyújtására külön programokkal készültek Hejőcsabán és Görömbölyön, amelyekre a lakosságnak nagy igénye van elmondása szerint.
Színes programokkal is várják az érdeklődőket, többek között játszóház, festménykiállítás és díjátadás is színesíti az adventi programokat. Mindezek mellett karácsonyi dallamok is felcsendülnek az alkalmakon gyermekek – óvodások és iskolások –, valamint felnőtt, profi művészek előadásában.
Görömbölyön az adventi gyertyagyújtásnál pedig az Egressy Vonós Együttes adott műsort, művészeti vezetőjük Hrabovszky Sándorné. A görömbölyi egyházak képviselői meggyújtották a harmadik gyertyát az adventi koszorún.