Ugrás a tartalomra

A veszélyhelyzetben is folyamatos a családlátogatás és az idősek ellátása

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. március 18. szerda 13:32
A kialakult veszélyhelyzetben a MESZEGYI is törekszik a kontaktus teremtés minimalizálására, de továbbra is lakosság mindennapi élethelyzetének megoldását segítik és támogatják.
Gúr Péter Attila | Fotó: Végh Csaba

Gúr Péter Attila igazgatónál arról érdeklődtünk, hogy a kihirdetett veszélyhelyzet hogyan érinti a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményt. Az igazgató elmondta: a meghozott intézkedéseink elsősorban a járványügyi szempontból kiemelt célok megvalósítását szolgálják, azaz a kontaktus teremtés számának lehető legnagyobb arányú minimalizálását. 

 - A kormány döntése alapján múlt héten elrendeltük az idős bentlakásos intézményeinknél, valamint az átmeneti ellátásban a látogatási tilalmat, március 16-tól pedig preventív jelleggel szigorítottuk a ki-be mozgás lehetőségét. Kijárási tilalmat vezettünk be az Őszi Napsugár Otthonban, az Aranykor Idősek Otthonában, a Szent Hedvig Otthonban, az Észak-Kiliáni, a Bulgárföldi és Arany Alkony Szolgáltatási Központ és Gondozóházakban, valamint a családok és gyermekek átmeneti otthonában – tájékoztatott Gúr Péter Attila. 

Március 16-tól - határozatlan időre, de minimum két hétre - tíz bölcsődében rendkívüli szünetet rendeltek el. – A szülőket telefonon tájékoztattuk, és kértük, hogy vegyék komolyan a bölcsőde bezárását. A héten felügyeletet biztosítunk, és a későbbiekben pedig azok számára, akik igazolni tudják az indokoltságot, ügyeleti ellátás keretében nyújtunk felügyeletet, de csak különösen indokolt esetben – mondta az igazgató. 

Szintén március 16-tól határozatlan ideig szünetel az idősek nappali ellátása is. A szolgáltatást igénybe vevőkkel telefonon egyeztettek, a továbbiakban az étkeztetés keretében elvitellel tudják biztosítani az ebédet helyben fogyasztás helyett. 

Hétfőtől szüneteltetik a személyes ügyfélfogadást is, de azon szolgáltatásokat is felfüggesztették, amelyek csoportos formában működnek. - Természetesen telefonon és elektronikus úton igyekszünk minden intézményünknél felmerülő igényt maximálisan kielégíteni – hangsúlyozta a MESZEGYI vezetője. Hozzátette: családlátogatásokat, illetve az idősek ellátását változatlan formában biztosítják, különös figyelmet fordítva a fertőtlenítésre és fertőzés megelőzésre. Az új kérelmek befogadását a veszélyhelyzet alatt szünetelteti a MESZEGYI, de a folyamatban lévő és krízis helyzetek ellátása a körülmények figyelembe vételével folyamatos. 
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!