Ugrás a tartalomra

Világrekorder író volt a CineFest vendége

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. szeptember 11. szerda 14:07
Nemere István hatalmas, közel nyolcszáz könyves munkásságát mutatta be a róla szóló dokumentumfilm, közönségtalálkozóval és dedikálással egybekötve.
Fotó: Mocsári László

Nemere István személyesen tekintette meg a róla szóló 70 perces életrajzi filmet Szalma Sándor rendezésében, amelyet kedd este mutattak be a CineFest - Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál CineDocs versenyprogramjában. A moziélményt az íróval folytatott beszélgetés, majd dedikálás követte. Szerkesztőségünk tagjainak is lehetősége nyílt rá, hogy a helyszínen interjút készítsenek vele, amivel még később visszatérünk. 

A sokak által ismert és kedvelt író 50 éve van a pályán, amely során olyan teljesítményt mutatott fel, ami előtt még a szakma is elképedve áll. Közel nyolcszáz kiadott könyv szerzője, amivel ő a jelenleg élő legtöbb könyvet jegyző író a világon. Sci-fijeivel vált ismertté, de többféle műfajban alkot. Vannak ifjúsági és történelmi regényei, valamint tudományos munkái és paranormális jelenségekkel foglalkozó írásai. Könyvei 12 millió példányban keltek el és számos nyelvre lefordították őket, köztük eszperantóra és perzsára.

A "Nemere István: Addig írok, amíg élek" című életrajzi dokumentumfilm nemcsak a szerző munkásságára fókuszál, hanem feltárja az e mögött rejlő magánéleti eseményeket is. Bemutatja Nemere küzdelmét a múlt rendszerrel és karrierje teljes kibontakozását. Sőt azt is, hogyan képes ennyit írni nyírségi falusi otthonában. Továbbá az író természethez és állatokhoz fűződő viszonyát, életfilozófiáját és romantikus oldalát, amihez felesége is hozzászól. A film címe egyben ars poeticája, hiszen sokszor hangoztatja: Addig írok, amíg élek és addig élek, amíg írok! - olvasható a CineFest összefoglalójában. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!