Baleset
Átszakította a szalagkorlátot egy nyergesvontató az M3-as autópálya 230-as kilométerénél, Nagykálló közelében, a főváros felé vezető oldalon.
Hivatalos megerősítést nem kaptunk, de információink szerint a szerelvény alá szorult férfi életét vesztette.
Péntek késő délután elgázolt a villamos egy negyven év körüli férfit a Vasgyári piacnál.
Telefonozó tehergépkocsi vezetőket állítottak meg a 3-ason a járőrök, kiderült az egyikük méhcsípés miatt került életveszélyes helyzetbe.
...bulik, fesztiválok, a nyár jó, de veszélyes is lehet. A slampoetrys „nemtóthviki” kisfilmje arról szól, hogy szeptemberben újra találkozzunk. Mindenkivel.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, hogy három személyképkocsi és egy kisteherautó ütközött egymásnak, a balesetben többen megsérültek.
Halálos közúti közlekedési baleset történt július 13-án eddig még ismeretlen időpontban Mezőcsát és Tiszatarján közötti útszakaszon.
Egy túrázás közben megsérült 7 éves gyermeket kutattak fel és részesítettek elsősegélyben Kács település külterületén a mezőkövesdi rendőrök.
Jogerősen felmentette a törvényszék az M3-as autópályán 2016-ban történt halálos tömegszerencsétlenség vádlottját szerdán.
Az utat a rendőrök a helyszínelés idejére lezárták, Gesztely és Újharangod felé kell kerülni.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!