Baleset
Pénteken délután 4 óra előtt nem sokkal történt a baleset, a forgalmat rendőrök irányították a helyszínelés idejére, ami fél 6 körül véget ért.
Baleset történt péntek reggel a Kiliánban, egy kocsi és egy kisteherautó ütközött össze - utóbbi szerencsétlen módon a villamossínre borult, így egy bő órára a teljes villamosforgalom leállt.
Ráfutásos baleset történt szerda délelőtt a Győri kapuban.
Menet közben gyulladt ki a Csodamalom Bábszínház művészeti vezetőjének autója.
Egy magyar rendszámú turistabusz szorult be vasárnap reggel a lillafüredi átjáróba - tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság.
Miskolci olvasónk közúti balesetet szenvedett, melynek során - gyalogosként közlekedve - egy autós tolatás közben fellökte, és ekkor kulcscsonttörést szenvedett. Hosszas kezelés eredményeképpen egészségi állapota helyrejött, de rendkívül hosszú, fájdalmas folyamat vezetett idáig. Kérdezi, hogy valamilyen anyagi kompenzációra igényt tarthat-e.
Információink szerint a balesetben senki nem sérült meg, az anyagi kár viszont jelentős.
Még az autómentőre sem tudták feltenni az első balesetben megsérült autót, mikor bekövetkezett az újabb, melyben többen is megsérültek, és az autómentő vezetője is éppen csak el tudott ugrani az egyik kisodródott autó elől.
Aszfaltkréta-verseny, habparty, kutyás, lovas és kommandós bemutatók – számos egyéb mellett ezekkel készültek a megye rendvédelmi szervei és a Magyar Honvédség a május utolsó vasárnapján ünnepelendő gyermekek megörvendeztetésére pénteken.
Két személyautó ütközött frontálisan a 3-as számú főút Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, Szikszó térségében kedd délelőtt.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!