Baleset
Az autóban ülők előbb elhajtottak a helyszínről, később azonban mégis visszatértek.
A 27-es főút városi szakaszán félpályán halad a forgalom, miután két személyautó ütközött össze Edelény belterületén.
Halálos közúti baleset történt a 35-ös számú főúton Tiszaújváros és Polgár között vasárnap - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Egy vitorlázó repülőgép tizenöt méter magasról zuhant le felszállás után a miskolci repülőtéren, vezetője és utasa is megsérült.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt hétfő este.
Úton zajló munkálatok miatt bevezetett sebességkorlátozás és előjelzések figyelmen kívül hagyása, becsapódás a munkaterületbe, vészvillogó használatának mellőzése, tolatás az autópályán, a baleset után a helyszín elhagyása – az imént felsorolt külön-külön is súlyos hibákat egyetlen autós követte el néhány napja az M0-áson. Személyi sérülés szerencsére nem történt, a közútkezelő kamerarendszere viszont rögzítette az esetet, amit most be is mutattak.
Ötven évvel ezelőtt is ugyanolyan fontos volt a közlekedés biztonsága, mint most, így folyamatosan mérünk, hogy mindenki hazaérjen - hívja fel a figyelmet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy régi fotóból kiderül, Miskolcon az 1970-es évek elején még kézzel mutatták a mért sebességet.
Egy kerékpáros szenvedett balesetet Lillafüreden, a libegőnél június 13-án délután.
A Corvin és a Vörösmarty utca kereszteződésében történt balesetben egy személy sérült meg könnyebben.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!