Miskolc
Hivatalosan május 11-e szombat volt a város napja, de már pénteken megkezdődtek az ünnepi események, amelyekből vasárnapra is jutott.
A közönségtalálkozóval egybekötött esti mozizás előtt az érdeklődők betekinthettek a Művészetek Háza Uránia és Béke Art mozitermeinek gépházába is.
Hűvös reggelre ébredt Miskolc, de a kissé szeles időben visszatér a napsütés is, húsz fokos maximum hőmérséklettel.
A DVTK hazai pályán győzött az FTC ellen az OTP Bank Liga 32. fordulójában.
Rangos elismerést kapott Harangozó Lili Júlia, a Miskolci Nemzeti Színház táncművésze április végén, a tánc világnapján. A Magyar Táncművészek Szövetsége 2024 legjobb női táncművésze kategóriában díjazta a fiatal táncost.
A Közlekedési kultúra és Miskolc város napján az elektromos autóbusz kategóriában egy megadott viszonylatot kellett teljesíteniük forgalomban a versenyzőknek, a lehető legkevesebb elektromos energia felhasználásával.
Jenbach Béla egyike Miskolc azon szülöttjeinek, akik a várost elhagyva tettek szert hírnévre, nemzetközi elismertségre. A család a színháztól pár száz méternyire lévő Mindszenty utca 12. szám alatt lakott. Mellszobrát a város napja alkalmából szombaton, az ünnepi közgyűlést követően avatták fel.
Ahogy a háromnapos diákfesztivál zárónapja sem lesz eseménytelen, egészen hajnali négy óráig dübörög a zene és váltják egymást a programok.
A hejőcsabai családok szerették volna, hogy a Bárczay-kert hétvégén is elérhetővé váljon.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!