Politika
Országjárásán a borsodi vármegyeszékhelyre látogatott szerdán Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, hogy meghirdesse a Demokratikus Koalíció oktatási programját az Ady Endre Művelődési Központban.
A sztrájktörvény alapján az egyeztetések folytatását javasolja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárhoz intézett levélben szerdán.
Október 31. és november 30. között tekinthető meg a Polgármesteri Hivatal főbejárati aulájában a 2. Mini ARC-kiállítás, amelynek részeként az elmúlt hét év 94 alkotásának kicsinyített változata tekinthető meg.
A kialakult háborús helyzetről beszélt Izrael tiszteletbeli konzulja kedd délután Miskolcon.
A kormány azt követeli, hogy a Hamász bocsássa szabadon a magyar túszokat, s a nemzetközi közösség tegyen meg mindent a terrorcsoport által Izraelből elhurcolt emberek mielőbbi elengedése érdekében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
Igazságfallal járja az ország nagyobb településeit a Jobbik–Konzervatívok, hogy felhívja a figyelmet a távol-keleti vendégmunkások - véleményük szerint - tízezer számra történő betelepítésére.
A szlovák kormányfő felfüggeszti a kommunikációt néhány médiummal, "amíg nem kezdik el teljesíteni törvényben előírt kötelezettségeiket" - közölte a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya hétfőn.
Nincs meglepetés, újraválasztották a pártelnöki székért egyedüli jelölként induló Orbán Viktor miniszterelnököt szombaton, a kormánypárt 30. tisztújító kongresszusán Budapesten.
Donáth Anna nem találkozott olyan helyi felméréssel vagy közvélemény-kutatással, ami ne Veres Pál újraindulását igazolná. Ezt az országjáró körútja keretében Miskolcra érkezett EP-képviselő a pénteki fórumot megelőzően mondta lapunknak.
Habár az előkészületek kőkeményen zajlanak, a munka érdemi folytatása még kicsit arrébb. A Diósgyőri vár mindenesetre az ideitől merőben eltérő, eseménydús új esztendőnek nézhet elébe.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!