Politika
A múlt héten invitálta a Velünk a Város frakció képviselője élő vitára a Fidesz-KDNP frakció tagját, hogy Miskolc közösségi közlekedéséről beszélgessenek a Miskolc Televízióban. Hollósy András néhány órával a vita tervezett időpontja előtt visszautasította a lehetőséget.
A Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület és a benne együttműködő szervezetek közös önkormányzati képviselőjelöltje kedden feljelentette azt a férfit, aki vízzel locsolhatta le a tüntető diákokat Miskolc főutcáján.
Sebe-Gazdig Judit, Miskolc harmadik számú választókerületének önkormányzati képviselőjelöltje osztott meg egy felvételt a közösségi oldalán, amin az látható, ahogy az egyik közeli lakás ablakából locsolja valaki a tüntető diákokat. Az ellenzéki párt jelezte: becsületsértés és garázdaság vádjával feljelentést tesz az ügyben - számolt be az Index. A rendőrség szabálysértési eljárás keretében vizsgálja az ügyet.
Petíciót indít az LMP a napelemek után fizetendő termékdíj eltörlésére - jelentette be Érd alpolgármestere, a párt országos elnökségének tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A Párbeszéd azt követeli, hogy pártállástól függetlenül minden önkormányzat kapja meg a szükséges állami támogatást a kötelező feladatok ellátásához, az állami energiakereskedő MVM pedig biztosítsa az önkormányzatok energiaellátását - ismertette a párt önkormányzatokért felelős elnökségi tagja szombati online sajtótájékoztatóján.
Amennyiben az ellenzéki politikus elfogadja a felkérést, a Miskolc Televízió élőben közvetíti az eseményt.
A Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője, Bartha György "nyílt, élő vitára" invitálta a Fidesz-KDNP frakció képviselőjét, Hollósy Andrást szeptember 14-ére a MIKOM szerkesztőségébe. Amennyiben az ellenzéki politikus elfogadja a felkérést, a Miskolc Televízió élőben közvetíti a két városatya vitáját, amelynek témája Miskolc közösségi közlekedése.
Főleg megélhetési problémák kerültek elő azon az utcafórumon, amit Sebe-Gazdig Judit önkormányzati képviselőjelölt szervezett csütörtök délutánra a Petneházy bérházak közt húzódó Park utcába, a Kaffka Margit könyvtár előtti térre.
Kormányinfót tartott csütörtök délelőtt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, ahol bejelentette, hogy tűzifa és barnaszén programot hirdet a kormány.
„Felháborítónak tartom és mélyen elítélem, amit a miskolci fideszes képviselők tesznek. Hetek óta hazugságokat terjesztenek, csúsztatnak és félrevezetik a miskolciakat” – írja közösségi oldalán a polgármester.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!