Vélemény

"Érdemes a kukásokkal jóban lenni. Az én koromban már megesik, hogy elfelejtem kirakni a gyűjtőedényt, s akkor kapkodok, amikor meghallom a kukásautó zúgását. Szerencsére annyira idilli kapcsolatom van velük, hogy már nem csak karácsonykor és szilveszterkor köszönnek be. " Szántó István jegyzete.

"Mostanában a tovatűnt neonreklám alatt csak valami tájékoztatás látható. A bolt üres, berácsozva, s azt hiszem az eddigi lagymatag működésük következményeként elődeik sorsára jutnak. Ahogy már egyszer megfogalmaztam, a káderház szelleme tovább kísért." Szántó István jegyzete.

Azok a hetvenes, nyolcvanas évek, a három órás út során legalább két tucatszor emlékeztetnek erre a kedvenc rádiómban. Persze ha megkövetelnék, se tudnám elfelejteni.

A nyolcvanas évek derekára a miskolci főutca összes kapualjába befészkelte magát egy kisbolt. Gomba módra szaporodtak el az alig pár négyzetméteres kis butikok, és szinte minden dufartot neonfényes vitrinekkel aggattak tele. Egy idő után ez is kevésnek bizonyult és az Ady hídi kereszteződés minden sarkán bódésorok nőttek ki.

Hogy a trianoni békeszerződés igazságtalan diktátum volt, és indokolatlanul súlyos megpróbáltatások elé állította a magyarságot, ma már nem lehet kérdéses. Nem csak arról volt szó, hogy Magyarországot, mint háborúban vesztes országot megbüntették, vagy arról, hogy a nyugati győztesek meg akarták jutalmazni kelet-európai (részben új államokat létrehozó) szövetségeseiket. Hiszen nemcsak nemzetiségek lakta vagy vegyes etnikumú területek kerültek az utódállamok fennhatósága alá, hanem színmagyar térségek is, olyan akkor még többségében magyarok lakta városokkal, melyek nemcsak fontos regionális központok voltak, hanem – történelmi és kulturális szerepük révén – elcsatolásuk érzelmi sokkot is okozott, gondoljunk csak Kassára, Nagyváradra, Szabadkára. Inkább azon kell gondolkodni a százéves évforduló által aktualizált jelenben, hogy mit kezdjünk ezzel a több generáción átnyúló trianoni örökséggel, hogyan jelöljük meg a továbblépés lehetséges útjait.

Tapasztalataim szerint senki nem marad magára – a segítségnyújtásban sem.

Mi kell a gondtalan élethez, egy jó fodrász, egy barátságos orvos, egy fájdalommentesen dolgozó, vicceket mesélő fogász és sok szerencse. Ám, ha már van egy aszfaltkoptató, benzinfaló járgányod, akkor egy megbízható autószerelőre is szükséged lesz.

Legyen, ne legyen ismét villanyrendőr Miskolcon. Vitáztunk eleget ezen a nosztalgia projekten. Végül a korábbi városvezetés elfogadta az ötletet, sőt a helyszín újra burkolásakor még a közműveket is beépítették. Anyagi támogatást viszont nem adhattak. Így néhányan, mindössze pár százezer forintot tudtunk erre összeadni.

Szalagavatóra készülnek a végzősök a Földesben. Mi, elsősök, kopaszok tesszük a dolgunkat, hordjuk a székeket és kirakosgatjuk az ünnepi kellékeket. Közben pusmogunk. Pontosan 1964 tele van, s olybá tűnik, a világon mintha minden a helyén volna. Vagy mégsem? Búcsúzik mindenki, csak a IV. F osztály nem adja meg a szalagavató módját. Ilyen nincs, vagy mégis? Kíváncsi vagyok. A rejtély lassan eloszlik. Lassan, úgy öt évtized elmúltával. Egy kicsit nyomozni kell.