Csapatsport
Győzelemmel kezdte az előszezont az Euroliga-selejtezőre készülő Aluinvent DVTK. Az Európa Kupa-induló szlovák MBK Ružomberok gárdája ellen négypontos sikert arattak a piros-fehérek. Aluinvent DVTK - MBK Ružomberok 68-64
A miskolci Swimming Penthatlon Club fiatal tehetsége a juniorok között versenyzett, Haraszin Linda pedig negyedikként ért célba, de csapatban szintén a dobogó legfelső fokára állhattak a miskolci fiatalok.
Zelei József kerékpáros békenagykövet adta át a kupát Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztosnak a városházán. Mint mondta, személyesen kívánta átadni és egyben megköszönni is az ország leghatékonyabb és ezáltal legsikeresebb szervezését.
Kosárlabdatornát szervez szeptember 6-7-ére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség, mellyel egyrészt emlékezni kíván Szaniszló Sándorra, a magyar kosárlabdasport, a miskolci és a miskolci egyetemi sportélet egykori meghatározó alakjára, másrészt lehetőséget kíván teremteni a megye élcsapatainak a bajnokságra való felkészülésre.
Iskolakezdő teniszversenyt rendeztek a hetvégén a Győri kapuban. A már hagyományossá vált Sólyomszem Optika Kupát ebben az esztendőben is az egészségmegőrzés jegyében, valamint az újabb tanévet kezdő fiatalok és szüleik nyárbúcsúztatójaként szervezték meg.
Tatabányán kezdi az új bajnoki szezont a Miskolci Vízilabda Club. A szezonkezdés kapcsán tartott tájékoztatón elhangzott: három fronton küzd majd az új vezetőedzővel szereplő csapat és bár nem lesz egyszerű, de a nemzetközi és a magyar kupában, valamint a bajnokságban is a legjobb négy közé jutás a cél.
Augusztus 22-én Szekszárd városa rendezte meg a Megyei Jogú Városok XVII. sporttalálkozóját. A háromnapos találkozón 22 megyei jogú város csapata mérte össze tudását, köztük a polgármesteri hivatalok köztisztviselői, és az intézmények közalkalmazottjai.
Súlyosan megsérült Juhász Ádám, a magyar férfi kézilabda-válogatott irányítója, ezért ki kell hagynia a januári Európa-bajnokságot.
A Diósgyőri Szervezett Szurkolói csoportok közleményt adtak ki a Facebookon, melyben közölték, „határozatlan időre felfüggesztenek minden lelátói tevékenységet".
A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású női kajaknégyes aranyérmet szerzett, a férfi kajaknégyes pedig ötödik lett 500 méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, s ez újabb négy plusz négy kvótát jelent Magyarországnak a jövő évi, tokiói játékokra.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!