Ugrás a tartalomra

Három hét múlva tetőzhet hazánkban a harmadik hullám

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. március 11. csütörtök 18:41
Legalábbis ezt jósolja előre a Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME).
Forrás: MiNap-archív


A prognózisról hírt adó 24.hu szerint a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával létrejött, egészségügyi trendek modellezésével foglalkozó kutatóintézet a járvány eddigi alakulását viszonylag helyesen jelezte előre, még ha a számok nem is mindig találták telibe a napi adatokat, és a trendfordulókban is előfordultak csúszások.

Ahogyan arról a minap.hu is beszámolt, a harmadik hullám kapcsán, Orbán Viktor miniszterelnök múlt csütörtökön azt mondta, miután „járványmatematikusokkal” találkozott, hogy a járvány legnehezebb két hete előtt állunk.

A miniszterelnök szavai, vagyis inkább a hazai szakemberek jóslatai teljesen összhangban vannak a már emlegetett intézet számításaival:

A modell szerint az áldozatok napi számának folyamatos emelkedése mellett március 19-29-ig lesz a legrosszabb a helyzet, ebben az időszakban naponta 180-184-en halnak majd bele a betegségbe (a csúcsot egészen pontosan március 22-23-án mutatja a grafikon). 

A görbe ezután ereszkedni kezd, de csak április 24-én csökken újra száz alá a halottak száma. Az előrejelzés szerint május 21-én már 25 ezer áldozata lesz a járványnak Magyarországon.

Az előrejelzés szerint a lélegeztetőgépre kötöttek száma nem fog lényegesen emelkedni, a kórházi ágyak iránti szükséglet viszont egyértelműen megnő majd. A 24.hu megjegyzi, hogy ugyan a kalkulátor mindig frissülő adatokkal dolgozik, az előrejelzéseit csak a jelenlegi adatok kontextusában érdemes értelmezni. Ha például a vakcinaellátás fellendül, és sokkal több vakcina érkezik majd hazánkba is, akkor alacsonyabban maradhat a halálozás.

További hírek

Olvasnivaló