Ugrás a tartalomra

Már csak egy hét maradt a választásokig

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2024. június 01. szombat 10:23
Tart a jegyzőkönyvvezetők képzése, és szerelik össze a szavazófülkéket is. A június 9-ei választásokról Ignácz Dávid jegyző számolt be a Miskolc Televízióban.
 önkormányzati szavazás szavazőfülkék szerelés
Városszerte szerelik a szavazófülkéket. Fotók: Mocsári László

Ahogy ismeretes: a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az Európai Parlament képviselőinek megválasztásával egy időben, június 9-én választják meg a tizenhárom magyarországi nemzetiség települési, területi és országos nemzetiségi önkormányzatait.

Mint azt olvasóink az elmúlt hetekben részletesen nyomon követhették: a Helyi Választási Bizottság (HVB) ülései során a jövő vasárnap esedékes önkormányzati választáson induló miskolci jelöltek regisztrációját és névjegyzékbe vételét, majd az elénk kerülő szavazólapok mintájának jóváhagyását is elvégezte. A „vihar előtti csendben” egyelőre csak a benyújtott jogorvoslati kérelmekkel kell foglalatoskodniuk.

Nem így van ez a Helyi Választási Iroda (HVI) esetében, melynek vezetője Kilátó című közéleti magazinunk szerdai adásában arról számolt be, hogy a nemrég indult kéthetes elméleti és gyakorlati oktatás során mintegy száznyolcvan hivatali dolgozót képeznek ki jegyzőkönyvvezetőnek. Ignácz Dávidtól, Miskolc jegyzőjétől megtudtuk: munkatársait számos gyakorlófeladat elé állítják – próbaszavazólapokkal szemléltetik számukra, milyen különleges és nem várt esemény bukkanhat fel majd élesben.

ignácz dávid önkormányzati szavazás szavazőfülkék szerelés
Ignácz Dávid jegyző

Ülés után kitelepülés

Ignácz Dávid felidézte: tavaly hét vidéki nagyvárosban, köztük Miskolcon is olyan mértékben csökkent a lakosság száma a 2019-es választáshoz képest, hogy a törvény alapján egy választókerülettel kevesebbel kellett újrarajzolnia a hivatalnak a körzethatárokat. Városunkban ezzel tizenkilencről tizennyolcra csökkent a körzetek száma, mindezzel együtt pedig az októberben felálló új képviselő-testület – a kompenzációs listán történt kurtítás nyomán – két fővel karcsúsodik.

Mindez persze nem forgatta fel alapjaiban az eddig megszokott technikai rákészülést. A szavazókörökkel ezúttal is iskolákban, óvodákban, közintézményekben és művelődési házakban találkozhatunk majd. Egyeztetve a százhuszonkilenc szavazókör helyszínéül szolgáló intézményekkel – derült ki a jegyző beszámolójából – már javában szállítják az asztalokat és a székeket, illetve szerelik a szavazófülkéket, hogy aztán végül a szavazóurnákkal, a számlálóbiztosokkal és a megannyi papírral kiegészülve teljessé váljanak.

Miután a szavazatszámláló bizottság tagjai a névjegyzékben beazonosítják a megjelent választópolgárt, máris rákerül a bélyegző annak szavazólapjára, amivel elvonulhat a szavazófülkébe – ismertette a voksolás lényegi menetét stúdiónk vendége, hozzátéve, a nemzetiségi szavazás kivételével nem kötelező a lapokat borítékba helyezni, anélkül is bedobhatjuk az urnába. Utóbbi esetében azonban – hangsúlyozta a jegyző – kizárólag akkor érvényes a leadott voks, ha az a zöld színű borítékban landol.

Segítenek

Akit bármilyen egészségügyi probléma hátráltat tárgyalt állampolgári jogának gyakorlásában, az a választás napján egészen délig igényelhet mozgóurnát. Őt otthonában vagy az általa megjelölt helyen fogja felkeresni a szavazatszámláló bizottság. Ignácz Dávid elmondta: ezzel a jogintézménnyel jellemzően a bentlakásos szociális intézmények, kórházak és a büntetés-végrehajtási intézet szokott élni.

Megtudtuk: a személyazonosító mellett az útlevelet vagy a jogosítványt is elfogadják majd személyazonosságunk igazolására, azonban a lakcímkártyát semmiképp ne felejtsük otthon! A hónapokkal korábban postázott választási értesítőre a szavazás során nem lesz szükségünk, ugyanakkor az abban foglalt információk alapján tudjuk, hová kell mennünk.

Aki ezt nem kapta meg, elhagyta, az az abban foglalt tudnivalókat a miskolc.hu-n, a valasztas.hu-n is eléri, de a polgármesteri hivatal Választási Információs Szolgálatánál, továbbá a valasztas@miskolc.hu címen és az 512-700-as számon is érdeklődhet.

A jelöltek pontos névsoráról a valasztas.hu-n ugyancsak megtalálunk minden lényegit, illetve a kampány ideje alatt lapunk is beszámolt róla.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!