Ugrás a tartalomra

700 millió forint: nem karácsonyi ajándék, hanem sikeres egyeztetések eredménye

Létrehozva
Nem karácsonyi ajándék, hanem sikeres egyeztetések eredménye az a 700 millió forintos támogatás, amelyet a miskolctapolcai strandfürdő előreláthatóan veszteséges üzemeltethetősége miatt ítélt meg Miskolcnak a kormány az elmúlt év utolsó napjaiban.
Kép

A támogatásról december 24-én, közösségi oldalán számolt be dr. Kiss János miniszterelnöki biztos egy videóban, miután az erre vonatkozó kormányhatározat megjelent a Magyar Közlönyben. A politikus akkor úgy fogalmazott, többször is tárgyalt az ügyben a miniszterelnökségen a döntést megelőző hetekben.

Miskolc város vezetése azonban már ezt jóval megelőzően is egyeztetett a Modern Városok Programban megvalósuló fürdőről a kormányzattal, az Ellipsum névre keresztelt komplexum megvalósításának előkészítési szakaszában kidolgozott üzleti tervet ugyanis - még az előző önkormányzat munkatársai - nem kellő alapossággal állították össze, így az nem vett számításba minden, a működtetéssel kapcsolatban felmerülő körülményt és költséget.

A hiányosságokra Veres Pál polgármester még szeptemberben levélben hívta fel a miniszterelnökséget vezető miniszter figyelmét, partnerséget és együttműködést szorgalmazva Miskolc önkormányzata és a kormány között, annak érdekében, hogy a fürdő – a magas fenntartási és üzemeltetési költségekből adódó - előreláthatólag veszteséges működtetése miatt várható terheket ne kizárólag a városnak kelljen viselnie.

Preview Image
December közepén tartottak bejárást az Ellipsumban. Juhász Ákos képgalériája

Az átadásra és a hosszú távú működtetésre készülve az önkormányzat által megbízott szakemberek a korábbinál jóval alaposabb, valóban minden részletre kiterjedő, új üzleti tervet készítettek, és elvégezték a beruházás majdani megtérülését, illetve a gazdaságos üzemeltetés lehetőségeit vizsgáló átvilágítását is. Az átvilágítás pedig azt mutatta, hogy az élményfürdő megnyitása során még a legkedvezőbb forgatókönyv szerint is évi több százmilliós forráshiánnyal kell számolni, a fürdőkomplexum működtetése pedig hosszú távon sem válik majd nyereségessé.

Az egyébként sem könnyű helyzetet még tovább nehezítik a koronavírus-pandémia világszerte tapasztalható gazdasági, turisztikai hatásai, a járványmentes évekhez képest jóval alacsonyabb várható vendégszám, a külföldi turistacsoportok elmaradása, az utazási kedv drasztikus csökkenése.

A várható veszteségek és kieső bevételek miatt kezdeményezte az egyeztetést még szeptemberben Veres Pál polgármester a miniszterelnökséggel, kiemelve a fürdő beindításával és a gazdaságos működtetéssel kapcsolatos aggályokat. Ennek eredménye a megítélt 700 millió forintos támogatás, ami ugyanakkor csak a fürdőkomplexum átadása után válik felhasználhatóvá, az összegből pedig csak a fürdő működtetéséhez szorosan kapcsolódó kiadásokat lehet finanszírozni, például a rezsidíjakat és hasonló költségeket.

Ez is érdekelhet

Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.