Ugrás a tartalomra

Eddig elmaradt a miskolciak nagy rohama

Horváth Szabolcs
Utoljára módosítva
2020. április 10. péntek 14:47
A miskolciak fegyelmezettnek tűnnek, ugyanis húsvéti hosszú hétvége első napján nem rohanták meg a zöld területeket, az itt lévő parkolókat.
lezárt parkolók
A rendészek ellenőrzik a lezárt parkolókat. (Fotó: Mocsári László)

Miskolc polgármestere elrendelte a város kiránduló övezeteiben található 11 parkoló lezárását a húsvéti hosszú hétvége ideje alatt. Az intézkedést a miskolci lakosság védelme érdekében hozta meg, és úgy tűnik a városlakók elfogadták mindezt. „Az eddigi tapasztalataink kedvezőek - mondta el portálunknak Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója. – A kijelölt 11 parkolót a Miskolci Városgazda Kft. segítségével kordonokkal lezártuk, és saját szolgálatunkkal ellenőrizzük ezeket. Reggel 8 és délután 2 óra között kifejezetten gyér forgalmat tapasztaltunk ezeken a területeken. Természetesen találkoztunk kerékpárosokkal, kirándulókkal, de ezek száma nem volt magas. Kevesen közlekednek autóval a városban, és ők sem akarják igénybe venni a parkolókat. A rendészeink segítettek a lillafüredi alagútnál történt balesetnél, szerencsére sikerült gyorsan elhárítani a problémát, megindulhatott a forgalom. Eddig tehát elmaradt a nagy roham, amit a remek időjárás esetleg kiválthatott volna.”

lezárt parkolók

A rendészet járőrei azonban nemcsak a parkolókat ellenőrzik. „A kollégáim kiemelten kezelik a lakótelepeken azokat a területeket, ahol általában nagyobb közösségi élet alakul ki. Az Avason, Diósgyőrben, Hejőcsabán sorra járják a kiépített szalonnasütő helyeket, szabadtéri sporteszközöket, hogy ha kell, figyelmeztessék az embereket. Erre több esetben szükség is volt. Felvettük a kapcsolatot a miskolci polgárőrökkel, ők is segítenek nekünk ebben a munkában. A rendőrség is a város több frekventált pontján szűri a forgalmat, és felhívják az autósok figyelmét a kihirdetett korlátozásokra. A parkolók zárását hétfőn estig tartjuk fenn, és addig a fokozott járőrözést is folytatjuk.”

lezárt parkolók

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!