Hiába próbált kihátrálni, színész lett belőle

– Elég későn jött az indíttatás, hogy színész legyek. Igazából csak az érettségi után merült fel bennem ez a gondolat. Előtte nem voltam színjátszós vagy drámás – ez kimaradt az életemből – mesél középiskolás éveiről Bodoky Márk színművész. – Budapesten születtem, ott nőttem fel, ott jártam gimnáziumba is. Amikor még nem foglalkoztam színészettel, sok más dolog érdekelt: sport, irodalom, olvasás. Eredetileg orvos szerettem volna lenni – apukámnak is ez a hivatása. Édesanyám viszont színésznő volt – sajnos fiatalon elhunyt. Valószínűleg régóta bennem rejtőzött az indíttatás, de az édesanyám hiánya miatt csak később tudatosult bennem. Időbe telt, míg beszélni kezdtem erről a vágyamról – idézte fel a kezdeteket.

Középiskolásként sokat focizott, teniszezett. A nemzetközi futballporondon is van olyan csapat, aminek szorít. – A Real Madridnak szurkolok, már ami az európai focit illeti. Az utóbbi időben ugyanis elkezdtem követni az NFL-t is. Nagyon megszerettem, a kedvenc amerikai focicsapatom a New England Patriots lett, az ő meccseiket is követem.

Először kihátrált

Bodoky Márk – saját bevallása szerint – gyerekkorában nem igazán járt színházba, csak középiskolásként kezdte el látogatni a teátrumokat. – Először az osztállyal, majd nővéremmel mentünk előadásokra, aztán már magamtól is megnéztem egy-egy darabot.

Érettségi után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre (SZFE), de végül nem ment el a felvételire. – Beadtam filmdramaturg szakra is a papíromat – ott sem jelentem meg a szóbelin. Akkoriban valamiért jobbnak láttam kihátrálni ebből. Végül az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar szakán kezdtem tanulni.

Egy év után azonban otthagyta a magyart, és újra elkötelezte magát az SZFE mellett. – Akkorra megért bennem a szándék, el is mentem a felvételire. Ez három körből állt. Az első kettő során verseket, monológokat kellett előadni. Többek között a Leonce és Lénából és a Peer Gyntből vittem részleteket. Versek közül szavaltam például József Attilát és Petri Györgyöt is. Szóval igyekeztem, hogy legyen a választott művek között kortárs és klasszikus egyaránt.

A harmadik forduló során azok, akik az első két rostán továbbjutottak, egy intenzív, többnapos együttélésen vettek részt a későbbi oktatók vezetésével. – Az első két forduló során azt éreztem, van esélyem, hogy felvegyenek. A felvételi utolsó része kicsit megterhelőbb volt mentálisan, de azt is élveztem: kicsit hasonlított a későbbi, egyetemen eltöltött időszakra.

Inspirálta a miskolci teátrum légköre

A borsodi megyeszékhelyre a Miskolci Nemzeti Színház (MNSZ) igazgatója, Béres Attila hívta. – 2016-ban, az évad közben hívott fel. Akkor töltöttem az utolsó évemet a SZFE-n. Találkoztunk, és elmondta, miben és hogyan számítana rám. Jó lehetőségnek éreztem, így rábólintottam a felkérésre. Az utolsó tanévemet így – szinte teljes egészében – itt töltöttem. Volt még egy bemutatóm az egyetemen, de azt már az itteni feladataimmal párhuzamosan csináltam.

Nem érezte megterhelőnek az új környezetet, sokkal inkább inspirálóan hatott rá a miskolci teátrum légköre. – A legelső bemutatkozás nem pontosan úgy sikerült, ahogyan azt elképzeltem. Az első darab, amiben játszottam, egy Móricz Zsigmond-feldolgozás volt, a Kivilágos kivirradtig, amiben szinte az egész társulat szerepet kapott. Talán éppen ezért kissé félénk voltam először. Aztán láttam, hogy a kollégák nyitnak felém, nagyon kedvesek voltak velem, próbáltak kellő mértékben bevonni a közös munkába. Ennek köszönhetően úgy érzem, a végére sikerült feloldódnom. Amikor az egyetemet befejezve 2017 szeptemberében visszajöttem, akkor már egy ismerős csapatba érkeztem.

A várost is megszerette mára, bár az első másfél évben – a sok munka és a budapesti ingázás miatt – nem sokat látott Miskolcból. – Egy idő után elkerülhetetlenné vált, hogy ne csak a színházi teendőkkel foglalkozzak, hanem jobban megismerjem a várost, a szellemiségét. Úgy gondoltam, ha már ilyen remek dolgokat csinálhatok itt, és jól érzem magam, tartozom a közösségnek és önmagamnak is annyival, hogy megismerjem jobban Miskolcot. Lillafüredre sokszor mentem kiszellőztetni a fejemet, de többször előfordult az is, hogy munka után a kollégákkal jártuk a várost.

Megtalálták a komoly szerepek

Hamar megtalálták a komoly szerepek is Bodoky Márkot Miskolcon. – A szereplés, a darabok sikere egyre nagyobb önbizalmat adott. Azt hiszem, ez fontos alapja a jó teljesítménynek, de úgy általában a színházi munkának is. Minden évadban akadt néhány igazán megterhelő szerep. A Feketeszárú cseresznye mellett ilyen volt az Ördögök című előadás is, vagy a Bakkhánsnők, ami egy kísérletezőbb stílusú mű. Mindegyiket nagyon szerettem játszani.

A Kivilágos kivirradtig után az utóbbi évek másik zajos sikert arató darabjában, a Feketeszárú cseresznyében is egy központi karakter bőrébe bújt, a barátság és a szerelem között tipródó – eredetileg a színésznél jóval idősebb – Péterházy Gézát játszva. Ezzel egyidejűleg a szentivánéjiÁ!– ban (amit még be tudtak egyszer mutatni, mielőtt a vírus félbehasította volna az évadot - a szerző) a naiv szerelmest, Lysandert alakította.

– Nincs olyan típusú szerep, amit a többi felé helyeznék, hiszen a változatosság a legjobb ebben a munkában. A Feketeszárú cseresznyében a kihívást a határozott jellemű Géza megformálása jelentette, míg Lysander esetében egy, a szerelmet még épp csak kóstolgató athéni ifjú alakítása volt a feladat. Mindkét munka motivált – emlékszik vissza a színész, akinek a nevét az MNSZ terjesztett fel a Soós Imre-díjra.

– Amikor Béres Attila hívott, hogy megkaptam a díjat, éppen Budapesten voltam. Négy éve bemutattunk osztálytársakkal egy mesedarabot, annak a felvételén dolgoztunk most. Így baráti körben ért a hír – aminek egyébként nagyon örültem, és jó társaságban is ért a dolog – mesélte Bodoky Márk.