Egyház
Követve az idők szavát, a Magyar Katolikus Egyház rendhagyó program elindításával igyekszik bemutatni a nem hitéleti tevékenységének sokrétűségét.
A Csíksomlyó Magazin huszadik jubileuma alkalmából írnának a zarándokok élményeiről.
Idén is útra kelnek azok az elhivatott zarándokok, akik 40 nap alatt Budapestről a csíksomlyói búcsúba ezer kilométert tesznek meg gyalog.
Ferenc pápa húsvéthétfői Szent Péter téri beszédében azért imádkozott, hogy Krisztus békéje eljusson a Földnek azon pontjaira is, ahol háborútól, éhínségtől, elnyomástól szenvednek az emberek.
Alább Almási Ferenc, a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztorának húsvéti gondolatait olvashatják.
A keresztény hitnek hármas tartóoszlopa van - mondta Pásztor Dániel, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi alelnöke a húsvétvasárnapi ünnepi istentiszteleten a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sajóvelezden.
Az alábbiakban Sándorné Povazsanyecz Gyöngyinek, a Miskolci Belvárosi Evangélikus Gyülekezet lelkészének ünnepi gondolatait olvashatják.
Az alábbiakban Skublics Máté atyának, a selyemréti római katolikus templom plébánosának ünnepi gondolatait olvashatják.
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelentette: az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
Húsvét ünnepkörében a feltámadás szertartásától Áldozócsütörtökig felcseréljük megszokott görögkatolikus köszönésünket (Dicsőség Jézus Krisztusnak! – Dicsőség mindörökké!) az örömteli köszöntéssel: Föltámadt Krisztus! – Valóban föltámadt! Mit is jelent ez? Papp András diósgyőri görögkatolikus esperes parókus ünnepi gondolatait közöljük.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!