Csapatsport
Kedden indul az augusztusi U16-os Európa-bajnokság legfontosabb felkészülési tornája, az OMV-Kupa. Kimondottan erős a mezőny, hiszen a magyar csapaton kívül a szerb, a horvát és az olasz válogatott ugrik medencébe a Miskolctapolcai Strandfürdőben.
Szerződést hosszabbított Shatori Walker-Kimbrough, az Aluinvent DVTK játékosa, aki az előző idényben a csapat kulcsjátékosaként vette ki a részét a bajnoki ezüstérem megnyeréséből - adott hírt a dvtk.eu.
Százszázalékos mérleggel lett Európa-bajnok a magyar női junior kézilabda-válogatott, amely magabiztosan játszva 27–20-ra győzte le Hollandiát a győri torna vasárnapi döntőjében.
Budapest 2017 után 2027-ben ismét házigazdája lesz a világ egyik legfontosabb sporteseményének, a vizes világbajnokságnak – jelentette a jelenleg is zajló vb helyszínéről, a dél-koreai Kvangdzsuból a Nemzeti Sport. A döntésről később a nemzetközi (FINA) és a magyar szövetség (MÚSZ) is beszámolt.
Új vezetőedzővel és új igazolásokkal készül az új szezonra a PANNERGY Miskolci Vízilabda Club. Az első megmérettetés augusztus 22-én, Nagyváradon lesz. A bajnokság, a Magyar Kupa és a Komjádi kupa mellett, az Európa Kupára is készül az együttes. A Magyar Kupában a legjobb 4 közé jutás a cél. Az elnök egy komoly kupát szeretne Miskolcra hozni.
Szerdán délután az MTK vendégeként Budapesten játszotta le idei hatodik nyári felkészülési mérkőzését a DVTK labdarúgó csapata.
A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 9-én 20.45 órakor a budapesti Groupama Arénában játssza következő hazai Eb-selejtező mérkőzését, a szlovákok elleni találkozót, amelyre egy hónappal korábban kezdik meg a jegyek értékesítését – olvasható a szövetség hivatalos honlapján.
A hónap végén tartják az augusztusi U16-os Európa-bajnokság legfontosabb felkészülési tornáját, az OMV-Kupát. Kimondottan erős a mezőny, hiszen a magyar csapaton kívül a szerb, a horvát és az olasz válogatott ugrik medencébe. Az esemény a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) és az OMV 2016 óta tartó együttműködésének újabb állomása.
Könnyed győzelemmel rajtolt a magyar férfi vízilabda-válogatott a kvangdzsui vizes világbajnokságon: Märcz Tamás együttese hétfőn 24-4-re nyert Új-Zéland ellen.
A tavalyi bronz után idén egy helyet előrelépve ezüstérmet nyert a korosztályos Európa-bajnokságon a DVTK sportszakmai igazgatója, Völgyi Péter által irányított, és a Diósgyőr saját nevelésű játékosát, Kiss Angelikát is a soraiban tudó magyar női U18-as válogatott.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!