DVTK
A Simple Női Liga 15. fordulójában a klub edzőközpontjában fogadta a DVTK női labdarúgó csapata a Soroksárt. A testgyakorlók góljait Biljana Bradić és Sain Anna szerezték.
A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjában már a döntőbe jutás a tét. Az egyik ágon a DVTK csapata a Sopron Basket együttesét fogadta. A végig kiélezett, nagyszerű hangulatú összecsapáson a piros-fehérek hatalmas szívvel küzdöttek és újra kisebb csodát téve megérdemelten nyerték meg az elődöntő második mérkőzését 66-60-ra.
A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának egyik elődöntőjében a DVTK csapata a Sopron Basket vendégeként lépett pályára. Völgyi Péter együttese ezúttal önbizalommal telve játszott, és az első félidő kifejezetten szoros eredményt hozott. A fordulás után ritmust váltott a hazai gárda, és a harmadik negyedben olyan előnyt kovácsolt magának, amellyel jól gazdálkodott a negyedikben, és megérdemelten nyerte meg az összecsapást 68-49-re. A párharc állása ezzel 1-0 a Sopron javára.
A Magyar Kupa-győztes DVTK jutott elsőként négy közé a női kosárlabda NB I-ben, mivel szerdán a negyeddöntő második meccsén is megverte a Győrt.
Kedden átadták a DVTK új muaythai termét a Bükk Áruház földszintjén. A kétszáz négyzetméteres alapterületű új terem az eddigiekhez képest jobb lehetőségeket biztosít a mindennapi sportoláshoz.
A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a DVTK Jurek Gábor góljával szerzett vezetést az első félidőben a III. Kerület otthonában telt ház előtt. A második játékrészben pedig a küzdeni tudásáról vizsgázott jelesre a csapat.
Elkezdődött a Tippmix Női NB I. A csoportjának rájátszása. Az egyik negyeddöntős párharc első mérkőzésén az UNI Győr MÉLY-ÚT csapatához látogatott a DVTK. Völgyi Péter együttese nagyszerűen játszott az első félidőben, és bár a fordulás után egy negyedet megnyert a Győr, a DVTK újítani tudott, és megnyerte az első összecsapást 77-73-ra.
A tavalyi sikeres éve után tovább fejlődik a DVTK lovassport szakosztálya, ugyanis Magyarország egyetlen felnőtt női magyar bajnoka, Vándor Zsófia Diósgyőrben folytatja pályafutását 2022-től.
0-3-ról kellett visszajönnie a DVTK-nak, de egy kontratámadás pontot tett a küzdelem végére.
A Tippmix Női NB I. A csoport alapszakaszának zárófordulójában a PINKK csapata volt a DVTK ellenfele. A sokkal esélyesebb hazai együttes végig dominált a mérkőzésen, és valamennyi negyedet megnyerve magabiztosan szerezte meg a győzelemért (95-44) járó két bajnoki pontot.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!