DVTK
A diósgyőri szervezett csoportok és a DSZK egyesület az Országos Vérellátó Szolgálattal és a Magyar Vöröskereszttel közösen szurkolói véradást szervez - olvasható az Ultras Diósgyőr facebook oldalán közzétett bejegyzésben.
Korábbi ígéretükhöz híven, közvetlenül az egészségügyben dolgozókat támogatják a diósgyőri szurkolók a korábbi virtuális mérkőzésből befolyt összeg egy részével.
Öt és fél millió forint bevétel jött össze a Szervezett Diósgyőri Szurkolói Csoportok és a Diósgyőri Szurkolók Közössége (DSZK) által szervezett és március 28-án lejátszott virtuális DVTK-FTC mérkőzésre szóló belépőjegyek árusításával, amelynek célja a koronavírus elleni harc és az egészségügyben dolgozók munkájának segítése volt. Az akciót a DVTK is támogatta, valamint a Ferencváros szurkolói csoportjai is csatlakoztak hozzá, akik külön számlán 1,4 millió forintot gyűjtöttek saját szimpatizánsaiktól.
A gesztussal a sportolók a klub menedzsmentjének intézkedéseit támogatják.
Több miskolci sportolót is komolyan érintett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nagy horderejű döntése.
Közel 4 millió forinttal támogatják az egészségügyi dolgozókat a miskolci szurkolók.
A fél 8-kor kezdődő mérkőzést Hajdú B. István kommentálja. Irány a DVTK Youtube-csatornája!
DVTK-szurkolók mondtak köszönetet az egészségügyben dolgozóknak péntek este. Látványos fotók, látványos videók készültek! Mutatjuk!
A miskolci egészségügy támogatására buzdítanak a diósgyőri szervezett szurkolói csoportok. Hogyan segíthetünk? Nem kell mást tennünk, mint egy képzeletbeli DVTK-FTC derbire „jegyet” váltanunk.
A DVTK többségi tulajdonosa, Leisztinger Tamás és a DVTK vezetése úgy döntött, hogy létrehoz egy húszmillió forintos alapot, amelyet a DVTK család a koronavírus-járvány miatt esetlegesen nehéz helyzetbe kerülő tagjainak a megsegítésére szán. A klubvezetés másik fontos döntése, hogy a DVTK sportorvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központját, a DVTK Medical kapacitásait szükség esetén felajánlja a koronavírus elleni küzdelemre az illetékes egészségügyi hatóságoknak.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!