Ugrás a tartalomra

Bazin Levente faültetésre invitálja a helyieket

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. október 29. péntek 12:48
Száz darab oszlopos juharfa ültetésével kezdődik meg a még tavasszal kivágott nyárfák pótlása a Tátra és Torontáli utcákon péntek délelőtt.
Fotók: MiNap-archív (Juhász Ákos)

A pénteken 10 órakor kezdődő eseményen a városvezetés részéről részt vesz Czifrusz Natália miskolci főkertész és a terület önkormányzati képviselőjeként Bazin Levente, aki ezúton is arra kéri a helyieket: legyenek részesei az akciónak! 

Az ültetést holnap a Tátra utca elején kezdik meg, hogy aztán az elkövetkezendő napokban azt a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. végig is vigye a lakóövezeten.

Mint arról mi is beszámoltunk: egy idén márciusi felmérés során az érintett részen olyan fákat találtak a szakemberek, amelyek törzse már kockázatos mértékben korhadt el. Miután stabilitásuk abszolút nem volt kiszámítható, a diagnosztika alapján az azonnali kivágásuk mellett döntöttek az illetékesek. 

A Mercedes-Benz Miskolc Kft., a Sporttal és Hittel a Hátrányok Ellen Alapítvány, valamint az MGL Creative Kft. felajánlásainak köszönhetően valósult meg a száz fa megvásárlása, a balesetveszély miatt korábban kivágott fákat ezen csemeték elültetésével pótolják. 

(Borítókép: MiNap-archív - Juhász Ákos fotója)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!