Sikeres zenei és színházi karrier
Veréb Tamás Miskolcon született 1994-ben. Már 9 évesen megkapta első szerepét a Miskolci Nemzeti Színházban. Iskolás korától érettségiig énekelni és zongorázni is tanult a Miskolci Egressy Béni Zeneiskolában.
– Számomra az önkifejezés a legfontosabb a színházban és a zenében is. Nagyon hálásnak érzem magam, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek, legyen ez színház, koncert vagy egy saját dal megírása. Ennél nincs nagyobb öröm– mondja Veréb Tamás.
Kapcsolata Budapesttel 13 éves korában kezdődött, mikor felvételt nyert Földessy Margit színi iskolájába. 2013-ban kezdte meg tanulmányait a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében, ahol 2016-ban diplomázott klasszikus ének szakon. 19 évesen már Rómeó szerepében lépett színpadra a Budapesti Operettszínházban. Ilyen fiatalon még senki nem játszotta el ezt a szerepet hazánkban. Alakításáért megkapta az „Év felfedezettje” díjat, illetve az évad legígéretesebb ifjú művésze díjat, a Marsallbotot. 2018-ban Quasimodo alakításáért Honthy-díjjal jutalmazta a színházi közönség.
– Alapvetően a zenésszínházat képviselem és nagyon szeretem azokat a műveket, amikben a prózán túl van valami plusz, amivel többet tudunk adni a közönségnek. Ahol véget ér a próza, ott egy dallam nagyon sokat tud lendíteni a történeten, a miliőn, a hangulaton. Ebben hiszek.
– Fontosnak tartom, hogy az ember saját magából tudjon minél többet adni, például a színházban egy karakter megformálásánál, hogy ott legyen benne, átélje. A zenében sincs ez másképp.
2016-ban a „Sztárban sztár„ című televíziós műsor 4. szériájának nyertese lett. 2017 nyarán a FINA vizes világbajnokság hivatalos dalának énekese volt, ezzel képviselve Magyarországot.
– Gyakran eszembe jut, hogy milyen emberként hagytam el Miskolcot, amikor elköltöztem Budapestre, ahogyan az is, hogy vajon az a Veréb Tomi mit gondolna ezekben a helyzetekben. Ezért gyakran át kell értékelnem, hogy éppen hol tart az életem és nagyon hálás vagyok ezért édesanyáméknak, a családomnak, akik mindig mindenben támogattak. Nemcsak ott voltak mellettem, hanem rengeteget beszélgettünk gyerekkoromban is. Nagyon sokat számít, hogy most jól tudok reagálni, akár egy-egy nehezebb helyzetben is, ugyanakkor mindig ragaszkodom a saját értékeimhez.