Kulturális öröksége, régészeti emlékei mesélnek azokról az időkről, melyek a több tízezer évvel ezelőtt itt élt ember mindennapjairól, életéről, szokásairól szólnak. A Szeleta kultúra névvel illetett és a maga nemében különlegesnek számító tárgyi emlékek, maradványok hírnevet szereztek a Szinva-völgyi embernek. Az őskőkor-kutatás, mint új tudomány az utolsó polihisztor, Herman Ottó kezdeményezésére, városunkban született. Ő volt az, aki a Szinva part közelében megtalált szakócában felismerte a valaha itt élt ember munkájának tárgyi emlékét. De a Szinva különleges kutatási lehetőséget jelent a karszt élővilágának tanulmányozására, az egysejtű élőlényektől, a tegzes lárvákon át az őshonos halakig, a víz közelében fészkelő madarakig.

A Szinva tisztulását jelzi a benne élő halállomány változatossága, a Diósgyőrben, Szinva teraszon és a Tiszai Pályaudvartól induló Szinva szakaszon sétáló, úszkáló és táplálkozó gémek és récék. 

A víz segítségével létrejött ipar, malomipar, vasgyártás, papírgyártás lehetőséget biztosított új technológiák kipróbálásához, ipari kultúrák meghonosításához, tudományos kísérletek és fejlesztések megvalósításához. 
Persze a Szinvával való együttélés sohasem volt veszélytelen. Az itt élő emberek megtanulták, hogy a különleges szépségű völgyben, ha a Szinva három vízgyűjtő területét egyszerre éri el nagy mennyiségű vizet hozó zivatar, akkor az majdnem mindig a Szinva és a Pece áradásával és sokszor jelentős károkkal járt együtt. 

Így történt ez 1878. augusztus 31-re virradó éjszaka is, amikor a miskolciakat álmukban érte az az özönvíz, mely mind a mai napig az ország legtöbb emberi áldozattal járó áradása volt.

A rettenetes viharról a legszemléletesebben Gyöngyössy Sámuel református lelkész számolt be, mely a Miskolcz Gyásza című emlékkönyvben jelent meg.

„Közelgett az éjfél, és tizenegy óra után, mint süllyedő hajóról a vészlövés, eldördült a vastag fellegek serkentő ágyúja: tompán morogva, kiterjesztett fekete szárnyakkal közeledett a pusztulás angyala,- az egymást pillanatonként fölváltó villámok tüzében azt lehetett gondolni, hogy az egész légkör meggyulladt.

De égi háborút, fellegek dörgését, villámok lángolását, záporból eredt patakok harsogását gyakran szokták látni s hallani a hegyes vidék lakói, ugyanezért, ha sokan fölriadtak is, ágyukban maradva, folytatták álmaikat. Ki gondolt volna arra, ez az elvonult rettenetes vihar csak előhada, csak szálláscsinálója volt a nyomában közeledő halálnak és pusztulásnak?......A rohanó víztömeg csakhamar a derékhad megérkezése után perczenként félmétert is növekedett…Nem sokára irtózatos zaj vegyült a habok zúgásába: menekülők segélykiáltása, fuldoklók halálhörgése, az ostromolt épületek recsegése, az összedőltek zuhanása, az állatok ordítása.”

Az árvíz 277 ember halálát hozta, 2185 ház súlyosan megrongálódott vagy összeomlott.

Tizenkét évvel ezelőtt, 2010-ben megtapasztalhattuk, hogy minden óvintézkedés ellenére az árvízveszély velünk él. Vajon mennyi az esélye annak, hogy kialakulhat olya időjárás, mely magában hordozza egy nagy árvíz lehetőségét.
A Szinva Örökség Napok nyitó rendezvényén, augusztus 26-án 15.00 órai kezdettel az Akadémiai Bizottság Erzsébet téri épületének dísztermében a Miskolci Egyetem tudósai, kutatói többek között ilyen és hasonló kérdésekre keresik a választ előadásaikban.

Fedor Vilmos, alapító, Szinva Örökség Program