Tömeglélektani kórmegállapításokkal startolt a Műút új programsorozata

A 2007-ben alapított irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat ezzel útjára indította azon programsorozatát, melynek keretében a szervezők a Miskolcon élő vagy a városhoz kötődő, a kultúra iránt elkötelezett személyiségeket invitálják eszmecseréikre. A folyóirat főszerkesztője és a portál felelős szerkesztője, Jenei László nyitóbeszédében elmondta: a megjelenő szám hangsúlyos tematikáját a Mészöly Miklós születésének centenáriuma alkalmából tartott emlékév lezárulta szolgáltatja. Ezt követően a költő, irodalmár, kritikus, tanár és műfordító Kőrizs Imrével, egyben a lap szépirodalmi rovatának újdonsült szerkesztőjével diskurált. 

- Viszonylag pontos képem volt a Műútról. Teljesen világos volt számomra, hogy ilyen különleges nyomdai kivitelű folyóirat nincs még egy Magyarországon. A kritikarovat nekem mindig is erősnek tűnt – idézte fel Kőrizs Imre. (A miskolci lap indulásától bő egy évtizeden keresztül Jenei László szerkesztette a kritikarovatot, majd Vásári Melinda vette át tőle, aki jelenleg is ellátja a feladatot.) 

Kőrizs Imre publikációi, versei és műfordításai többek között a Holmi, a Jelenkor és a Mozgó Világ lapjain is megjelentek. A Magyar Narancs külső munkatársa. Jártas a borok területén, 2018 óta vizuális művészettel is foglalkozik. A Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének adjunktusa.

Kőrizs kifejtette, hogy elsősorban a még Zemlényi Attila vezetésével szerkesztett folyóirat kísérletező, inkubátorszerű jellege miatt figyelt fel a Műútra. Visszatekintve úgy véli, rengeteg kevésbé ismert szerzőnek szavaztak bizalmat a szerkesztők akkoriban, illetve rámutatott: korábbi szellemi műhelyének, az 1989-ben Réz Pál által alapított Holminak a megszűntekor többek között Radnóti Sándor is a Műútban látta annak utódját.

Az irodalmi művekhez való viszonyulás kérdését feszegetve Kőrizs felidézte: Vas István - saját bevallása szerint - úgy olvasott, mint egy cselédlány, olyannyira önfeledten és szakmaiatlanul. - Amikor olvasok, nincs ott a szociológus a fejemben. Az irodalom élménnyel tölt fel. Bizonyos szempontból megerősít az élményeimben, másrészt pedig olyan élményeket tud adni, mintha át is élném azokat. Ilyen értelemben az irodalom a saját életem virtuális kiterjesztése – ezt már Csepeli György fejtegette. 

- Amikor tizenhat éves voltam, kezembe vettem Szerb Antal A világirodalom története című kötetét, és elhatároztam, hogy a benne tárgyalt könyveket megpróbálom végigolvasni – ecsetelte attitűdjének személyes forrásait a professzor. - Azt, hogy tulajdonképpen mi a szegénység, nem tudjuk megmondani. Nem tudjuk, hogy attól vagyunk-e szegények, hogy az alapszükségleteink nincsenek kielégítve, vagy attól-e, hogy lelki szegénységben élünk. Nem tudjuk, hogy melyik okozza melyiket. Azt kell mondanom, hogy az irodalmárok a tudósokkal szemben jobb helyzetben vannak, mert jobban bele tudnak nézni abba a bugyorba, amit az emberi sors meg tud nyitni – fogalmazott. 

- Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy pandémiával párhuzamosan egy infodémia is fusson. Ma az utóbbi miatt ugyancsak rengetegen halnak meg, amiért hitelt adnak az olyasfajta nézeteknek, melyek a védőoltás elutasításáról szólnak – állapította meg a szociálpszichológus a mindennapjainkat eluraló társadalmi polémia kapcsán, egyúttal kitért egy általa „demokratikus illúziónak” nevezett jelenségre: „Attól, hogy valaki Chomsky értelmében tud beszélni, és érti a nyelvet, abból az nem következik, hogy azt is megérti, amit az adott nyelven mondanak neki.”

Csepeli György Erdei Ferenc-díjas magyar szociálpszichológus, szociológus. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ELTE Társadalomtudományi Kar és a Miskolci Egyetem professor emeritusa. Országos reprezentatív felnőtt és ifjúsági mintákon valamint kísérleti csoportokban kutatta a magyar nemzeti identitás szociológiai és szociálpszichológiai struktúráit. Mostanában filmkritikáival is találkozhatnak az olvasók. 

Kőrizs abbeli kérdésére, hogy hol húzódik a határ az úgynevezett magas kultúra és a tömegkultúra között Csepeli úgy reagált, hogy a magas irodalom bizonyos esetekben óhatatlanul leszivárog a populáris irodalomba, de azt már nekünk kell eldöntenünk, hogy mindaz onnantól esztétikailag irodalomnak vagy szociológiai jelenségnek minősül-e: „Ha fiatalkorom két meghatározó írójára gondolok, akkor nem kétséges, hogy amit Rejtő Jenő írt, az magas irodalom - ugyanerről Karl May esetében nem vagyok meggyőződve.”  

- Ami tetszett ebben a számban, hogy a benne lévő versek rettenetesen jók. Bennük van az emberi élet lényege, a semmivel való hadakozás. A semmi szavát és hívását érzem bennük, a létnek a kifordított jelenlétét – értékelte a Műút aktuális oldalait Csepeli György, majd kibővítette: „A magyar irodalom révén egy olyan halhatatlan közösség tagjaivá válhatunk, ami azelőtt is volt, hogy mi megszülettünk, és azt követően is lesz, hogy mi meghaltunk. Ez egy hihetetlen erős kárpótlás a személyes halandóságunkért.”