Ugrás a tartalomra

Steelers: üdv újra, HFL!

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. április 18. hétfő 12:10
A hét végén megkezdi HFL-szereplését a Miskolc Steelers amerikaifutball-csapata: vasárnap délután 2 órától a Győr Sharks ellen itthon lépnek pályára az élvonalban.
Nekimennek a HFL-nek az Acélosok. Fotó: Juhász Ákos

Folytatódik a borsodi megyeszékhely amerikaifutball-klubjainak két éve elindult együttműködése, együtt lépnek pályára a steelersesek és a renegadesesek. Visszatér a Steelers név a Hungarian Football League (HFL) mezőnyébe. Miskolc Steelers név alatt szerepel a kölcsönjátékosokkal mindkét irányban megerősített keret a kiemelt első osztályban, és Miskolc Renegadesként a Div2-ben, vagyis az idén Redda-Futár Divízió II címen meghirdetett harmadosztályú versenysorozatban. (A tavaly használt Miskolc American Football Team név így idén nem lesz forgalomban.)

A HFL-ben 2019-ben játszott utoljára az Acélcsapat, és mint ismeretes, azt megelőző fél évtizedes extraligás szereplését a 2016-os bajnoki elsőség, majd az azt követő két ezüstérmes szezon koronázta meg. A legutóbbi két esztendő kimaradt, a 2021-es másodosztályú bajnoki cím azonban ismét arra predesztinálta az egyesületet, hogy a felső osztályba nevezzen.

Öt csapat szerepel itt: a Miskolc Steelers mellett a Budapest Wolves, a Budapest Cowbells, a Fehérvár Enthroners és a Győr Sharks - utóbbi lesz a borsodiak első ellenfele vasárnap. Ez a szezon második HFL-es találkozója, miután már az előző hétvégén lejátszották a Koronázók és Kolomposok derbijét. (Fehérvár Enthroners - Budapest Cowbells 47-18)

A győri Cápák érkeznek tehát Miskolcra, méghozzá az egyetemi pályára. Ugyanoda, ahol steelersesekkel kiegészítve már egy győztes meccsen túl van a Renegades: a másik miskolci csapat április 3-án lejátszotta nyitó találkozóját a Div2-ben, amelyen 38-6-ra győzött a Wolverines ellen. (A harmadosztályban folytatás: 30-án a Rebels Oldboys vendégeként a fővárosban.)

A Veolia HFL 2022-es kiírása szerint a csapatok négy alapszakasz-mérkőzést játszanak, egy csoportban. A kialakult sorrend nyomán az elődöntőkben az első helyezett fogadja a negyediket, a második a harmadikat. A két elődöntő győztese játssza a Hungarian Bowlt, a nagydöntőt, a menetrend szerint július 16-án.

De mit tudhatunk előzetesen a tavaly a másodosztályban rendkívül sikeresen szereplő, de két év kihagyás után a HFL-ben mégiscsak újoncnak tekinthető Acélcsapatról?

A Győrrel megmérkőző gárda irányítója várhatóan továbbra is a magyar válogatott Jordán László, azaz Vasyl Yordan. A támadókat segíti majd két kanadai idegenlégiós: Elijah Fera running back poszton és Carson Ouellette, aki wide receiver. (Szó van még egy további honfitársuk érkezéséről.) Az offense-t - és egyúttal az egész csapatot - az újonnan szerződtetett head coach, Tim Bishop fogja vezényelni. Korábbi szakmai karrierje az Egyesült Államokon túl a lengyel elsőosztályba, illetve a németországi GFL-be vitte el.

A Steelers további menetrendje:
május 21.: Miskolc Steelers - Budapest Cowbells*
június 11.: Miskolc Steelers - Budapest Wolves
június 18.: Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers
(* május 21-én felcserélődött a pályaválasztói jog a felek között)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!