DVTK
A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a DVTK hazai pályán játszott a Haladás ellen. Az első félidőben a vendégek szereztek vezetést, amit Lukács Dániel révén egyenlített ki a Diósgyőr. A szünet után a DVTK számtalan helyzetet alakított ki, kapufát és lesgólt lőtt, míg a vendégek értékesítettek egy büntetőt, így elvitték a három pontot.
Az év végéhez közeledve, "Ti vagytok a legnagyobbak!" jeligével közös jótékonysági akciót szervez a beteg gyerekekért az Ultras Diósgyőr és a DVTK.
Az év végéhez közeledve, "Ti vagytok a legnagyobbak!" jeligével közös jótékonysági akciót szervez a beteg gyerekekért az Ultras Diósgyőr és a DVTK.
A Merkantil Bank Liga 18. fordulójában a DVTK Győrben játszott az ETO ellen, és az első félidőben két forintos labdát Csirmaz István és Gera Dániel váltott gólra. A második játékrészben Lukács Dániel is beköszönt, és ez a különbség sem túlzó a játék képe, valamint a helyzetek száma alapján.
A Merkantil Bank Liga 17. fordulójában a DVTK hazai pályán, nagy létszámú, és végig hangosan szurkoló közönség előtt játszott a Nyíregyháza ellen vasárnap délután.
Vasárnap délután 3 órától a DVTK a Nyíregyháza ellen játszik a Merkantil Bank Liga 17. fordulójában. 24 órával a kezdés előtt 6000 jegy már elkelt a derbire, ilyen magas nézőszámra pedig 2020 márciusa óta nem volt példa.
A nehéz gazdasági környezetben is folytatódik a 2018-ban országosan egyedülálló módon elindított DVTK ösztöndíj program, amely a Miskolcon tanuló - matematika és a fizika tantárgyak területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó - tehetséges középiskolások támogatására jött létre – számolt be a dvtk.eu.
A DVTK-Miskolci Sportiskola versenyzői a hétvégén a Zalaegerszegen és Budapesten megrendezett Országos Szabadfogású Diákolimpia döntőjén, Csehországban pedig egy meghívásos nemzetközi birkózó versenyen vettek részt, ahonnan több korcsoportban is szép eredményekkel tértek haza - tájékoztatta szerkesztőségünket Szinay Attila, szakosztályvezető.
Az Európában kialakult energiaválság hatásai miatt Miskolcon és országszerte is jelentős korlátozásokról és bezárásokról hallhatunk, olvashatunk, a DVTK vezetése azonban mindent elkövet annak érdekében, hogy a Magyarország legnagyobb vidéki multisportklubjának tulajdonában álló, vagy a klub által üzemeltetett sportlétesítmények továbbra is a felnőtt és utánpótlás korú sportolók rendelkezésre álljanak, ennek érdekében azonban kisebb-nagyobb korlátozásokra szinte minden szakosztály esetében számítani kell.
Az Euroliga B csoportjának 2. fordulójában a DVTK kosárlabdacsapata a belga Kangoeroes Mechelen gárdáját fogadta csütörtökön a DVTK Arénában.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!