Ugrás a tartalomra

Régész: valószínűleg megtalálták a jáki templom alapítójának csontjait

mti.hu
Utoljára módosítva
2021. február 05. péntek 15:37
A régészeti munkálatokat végző szakemberek szerint nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy megtalálták a jáki apátsági templom alapítójának tartott Jáki Nagy Márton csontjait.
Forrás: hu.wikipedia.org

Erről Pap Ildikó régész, a helyreállítás alatt álló, román kori műemlék régészeti munkálatainak irányítója nyilatkozott pénteken a Szombathelyi Egyházmegye sajtótájékoztatója és a helyszíni sajtóbejárás után. A szombathelyi Savaria Múzeum munkatársa elmondta: a templombelsőben folytatott régészeti és helyreállítási munkálatok során egy XIII. századi épített téglasírt tártak fel, amely a templommal egy időben épült és egy idősebb, nagy termetű férfi csontjait rejtette. – Onnan tudjuk, hogy a templommal együtt épült a sír, hogy a déli toronyalj egyik pillére ráépült ennek a sírnak egy részére – fűzte hozzá a szakember.

Pap Ildikó közölte: a sírt valószínűleg még az Árpád-korban kirabolták, de a csontok megvannak, így a koponyacsont segítségével később szeretnének egy számítógépes arcrekonstrukciót készíteni, hogy megismerhessék a férfi arcvonásait. Kitért arra, a Ják nemzetséghez tartozó Jáki Nagy Mártont az alapító levelek „Öreg Mártonként” említik, valószínűsítik, hogy ő alapította a templomot. Az építkezés valamikor az 1210-es években indulhatott, az 1230-as években tűnik el az írott emlékekből, ezután már csak a gyermekeit említik – fűzte hozzá.

A román kori apátsági templom restaurálására, építészeti felújítására, valamint a látogatóközpont építésére 2017 decemberében hagyott jóvá 2 milliárd forintot a kormány. A műemléki kutatások és a műszaki előkészítés után a kivitelezési munkálatok tavaly nyáron kezdődtek meg. Tavaly augusztus óta a templom nem látogatható, a tervek szerint 2022 márciusában nyitják meg újra.

A projekt nem csupán a templomra terjed ki, hanem a Szent Jakab-kápolnára, az apáti házra és az apátság egykori gazdasági épületeire is. A látogatóközpont a hajdani Ják nemzetség és a bencés szerzetesek életét mutatja majd be. Jelenleg is zajlik a templombelső restaurálása, megkezdődött a templomdomb feltárása, és elkészültek a legfontosabb állagmegóvási munkálatokkal.

További hírek

Olvasnivaló