A kivételesen sokszínű énekes-dalszerző ezúttal francia repertoárral érkezett hozzánk – persze legyen popzene, jazz, klasszikus vagy világzene, ugyanolyan energiával, koncentrációval, finom játékossággal adja elő dalait, amik költői mélységeket közvetítenek, s legtöbbször személyes történeteket dolgoznak fel, társadalomkritikusak, tükröt tartanak elénk, de magukkal is ragadnak.
A Boggie produkciót a külföldre való nyitás erős vágya hívta életre 2013-ban. Az ötlet nagyon „bejött”: 2014-ben a Parfüm című videoklip bejárta a világot. Azóta a zenekar több európai városban koncertezett, meghívták külföldi zenei fesztiválra, Amerikában is járt, a 2015-ös Dal című televízióműsor győzteseként pedig Bécsben képviselte hazánkat a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Szombati koncertje a Bartók Plusz Operafesztivál kísérőrendezvénye volt, előtte készítettünk Boggieval interjút.
minap.hu: Francia sanzonokkal, kortárs francia popzenékkel, és saját sanzonstílusú dalokkal lépsz fel egy rendhagyó esten Sebestyén Áronnal és Németh-Szabó Tamással. Miért, honnan a francia nyelv, kultúra szeretete?
Boggie: A fővárosi Vörösmarty Mihály iskola drámatagozatára jártam, ahol az osztályfőnököm nyelvtanár volt, a franciát második nyelvként tanultuk. Sokkal több sikerélményt éltem meg, mint az angol esetében. Aztán a tanárom javaslatára egy évet Párizsban töltöttem az érettségit követően, egy francia családnál voltam házi bébiszitter. Két kisgyerekkel foglalkoztam 19 évesen, egész nap – aztán az estéket azzal töltöttem, hogy francia sanzonokat tanultam, amivel a nyelvtudásomat és a szókincsemet bővítettem. Édith Piaf, Gilbert Bécaud és társaik – végigmentem a klasszikusokon. A zene sokat elárul a néplélekről: ezek tényleg olyan forradalmi dalok voltak, és annyi sajátos jellemzője van a műfajnak, hogy rengeteget tanultam belőle.
minap.hu: A sanzonok fontos jellemzője a komoly mondanivaló, az igényes költői fogalmazás. Ez is közrejátszott abban, hogy pont ez a műfaj érintette meg a szíved?
Boggie: Valóban, hozzám ez nagyon közel áll. A saját, Boggie-zenémben is nagyon fontos a dalszöveg, a sanzon-hatás, mondjuk így, érvényesül a dalaimban; sokszor dolgozok költőkkel. De ebben a műfajban nemcsak a szöveg fontos, legalább ennyire központi az előadásmód, folyamatos az interakció a közönséggel. A tempóval is játszik aztán az előadó, nem metronómként verjük a taktust; sok a hullámzás, amit az előadó irányít. Társműfaja tehát a jazznek, hiszen nagyon figyeljük egymást a zenészekkel a színpadon: nem tudhatják, hogy nekem éppen milyen sugallat jön, milyen érzés fog el; hogy éppen megfontoltan akarok valamit átadni, vagy gyorsítanék. Ilyen finomságok azért a popzenében nincsenek. És szerintem nagyon hiányzik ez a műfaj a mai zenei életből. Csodálatosnak tartom, hogy volt egy korszak a poptörténelemben, amikor a francia sanzon volt a legnépszerűbb; tömegek hallgatták, nem volt furcsa, hogy Édith Piaf zenéjére táncoltak, általa tisztították meg a lelküket, elméjüket. Ez gyönyörű.
minap.hu: Ha már a költői vonal előkerült: tavaly indítottad útjára a megzenésített verseket bemutató szobakoncert-sorozatodat. Mit adnak számodra ezek az alkalmak? Egy jó versből könnyebb dalt írni?
Boggie: Amikor elkezdtük, úgy éreztük, hogy mélyvízbe ugrottunk. Úgy válogatom ki a költő vendégeket, hogy nem ismerem őket. Elhívom őket kávézni, elküldik a műveiket, én pedig választok egyet, amit aztán megzenésítek. Ez volt az alapkoncepció. A kezdet nagyon kemény volt, a fiatal kortárs költők ugyanis leginkább szabadvers formájában írnak, és ezt nehéz zenei rendszerbe helyezni. Aztán a szobakoncerten nincs kamu, ott mindent jól látnak, hallanak, azt is, ha éppen bénázol… De, képzeld, most már jól megy, nagyon sokat fejlődtem, és ezt érezni is a mostani dalszövegeimen. A szakmai fejlődés mellett szeretem, hogy nagyon emberközeli ez a sorozat. Azt tapasztalom, hogy az emberek ki vannak erre éhezve; már egy kicsit a végét járja a nagydíva korszak, lelki igény van arra, hogy az előadóval lehessen beszélgetni, meg tudják fogni. Michael Jackson korában ez hol volt még meg? Persze tudatosan meg kell húzni a határt, ahová már nem engeded be az életedbe a közönséget.
minap.hu: A nagyközönség elsősorban a 2013-as Parfüm című dalról, illetve az Euróvíziós Dalfesztiválról ismerhet. Ezek a sikerek legalább ennyire építették a személyiségedet, világlátásodat, illetve a zenei karrieredben milyen hozadékai voltak?
Boggie: Minden karrierben vannak csúcspontok, nekem egyelőre ez a kettő az, ami ennyire kiugró, robbanásszerű, feldolgozhatatlan, akkora volumenű, hogy nehéz lelkileg is lépést tartani vele. Most, 2 éve van az a periódus, amit nagyon szeretek: kicsit lassabb lépegetés van, de ez befogadhatóbb, megemészthető. A Parfüm hatásait legalább 2 év volt, mire feldolgoztam, lelkileg is utolértem magam. Az Euróvízió 1 év. Sokan most talán csodálkoznak, hiszen előadóként ki ne vágyna ilyen sikerre? Valóban óriási élmény, fantasztikus érzés, ha ennyi ember kíváncsi a zenédre. Egyébként miért akarnál énekesnő lenni, miért írsz dalt? Hát nyilván azért, hogy sok emberhez eljusson! Ezek „hasba vágós” dolgok voltak. A személyiségem mellett a karrieremhez is sokat adott, hiszen rengeteg ember ezekkel a dalokkal azonosít – ha ezek az emblematikus sikerek nincsenek, akkor nem ismerne ennyi ember.
minap.hu: Milyen várakozásokkal telve állsz ma színpadra Miskolcon? Jártál már nálunk, 2016-ban a majálison léptél fel, most inkább talán a magyar fülek számára rétegzenének számító zenei palettát állítasz elénk.
Boggie: Igen, 2016-ban jártam Miskolcon, és akkor még nem volt nyilvános, de már a harmadik hónapban voltam a kislányommal. Most nagyon izgulok! Amikor megkaptuk a felkérést, kicsit nehezen állt össze a zenekar… É ez mégiscsak egy Operafesztivál, ide aztán főleg felkészülten jön az ember. Meg aztán a sanzon egy nagyon specifikus műfaj, így egy másfél órás anyagot nem lehet két próbával összerakni. Így hívtam fel Áront, aki alkotótársam volt a kezdetekkor, ma már koncerteket nem nagyon vállal, viszont a kisujjában van a műfaj, együtt csiszolgattuk a stílusunkat. Németh-Szabó Tamás 2009-ben az első dobosom volt a jazz-zenekarunkban. Összejött tehát egy trió. Szóval izgulok, főleg, hogy hosszú évek óta itt, Miskolcon énekelek újra sanzont, ilyen mennyiségben.
