Ugrás a tartalomra

Újabb milliókat kell visszafizetnie az önkormányzatnak az előző városvezetés miatt

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. május 28. csütörtök 14:20
Ismét az előző városvezetés hanyagsága és hozzá nem értése miatt kell pályázati támogatásokat visszafizetnie Miskolc jelenlegi önkormányzatának, ezúttal 2 millió forintot - írja csütörtöki közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. 
Fotó: MiNap-archív

A közlemény emlékeztet, a korábbi, fideszes városvezetés még 2018-ban újított fel az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatási forrásait felhasználva több rossz állapotú lakást Miskolc szegények lakta területein, többek között a Békeszállón, a Vasgyári, illetve a József Attila utcákban.

- A felújítás célja a lakások komfortfokozatának emelése és energiahatékonyságuk javítása volt, amelyre lakásonként egymillió forintos pályázati forrás állt rendelkezésre. Azonban a lakások kiválasztásánál azok műszaki, statikai állapotát nem vették figyelembe, így a lakók nem örülhettek sokáig megújult otthonuknak, hiszen a felújított lakások közül kettő mára lakhatatlanná vált. Az önkormányzatnak emiatt most 2 millió forintnyi pályázati támogatást kell visszafizetnie - írják.

Emlékeztetnek, nem ez az első eset, hogy Miskolc városa az előző városvezetés hanyagsága, nemtörődömsége, hozzá nem értése vagy késlekedése miatt esik el pályázati pénzektől, vagy kell visszafizetnie súlyos milliókat. "A Diósgyőri vár esetében például nemrég 1,5 milliárd forintos pályázati támogatás visszavonásáról döntött a kormány, mivel az előző városvezetésnek két és fél év alatt sem sikerült eljutnia a támogatási szerződés megkötésétől a kivitelezői szerződés megkötéséig."

- A jelenlegi, a koronavírus gazdasági hatásai és a kormányzati elvonások miatt kialakult nehéz helyzetben minden forintra szükség van Miskolcon, ezért is szomorú minden, akár egy-két milliós visszafizetés, amelyre az előző városvezetés hibájából kényszerül a város- zárul a közlemény. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!