Ugrás a tartalomra

Elfogták a negyedik férfit is a szalonnai emberölés ügyében

police.hu
Utoljára módosítva
2019. november 06. szerda 13:46
Budapesten fogták el azt a férfit, aki három társával megölt egy asszonyt Szalonnán.
Forrás: police.hu

November 4-ét megelőző időben szalonnai otthonában többen, súlyosan bántalmaztak egy 85 éves nőt, aki belehalt a sérüléseibe. A nyomozók huszonnégy órán belül azonosítottak, majd elfogtak három férfit, akik gyanúsíthatóak voltak a bűncselekmény elkövetésével. A rendőrök negyedik társukat is azonosították, akit a nyomozók november 6-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen fogtak el a fővárosban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 27 éves, a 18 éves, az 53 éves és a 43 éves szalonnai férfiakkal szemben. A hatóság az őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványozására.

Programok

-
városszerte