Pár évtizeddel azután, hogy a világháború kutyáira póráz került, olyan globális ellenforradalmak bontakoztak ki, mint a hippimozgalom, a punk, vagy az undergrund. Ez persze csak három név a sok irányzatból, melyek közül mindnek voltak közös pontjai: olyan fiatalok alkották őket, akik kiábrándultak a fogyasztói társadalomból, elidegenedtek a rendszertől, elfordultak a dogmáktól. Jellemzőjük továbbá a feltűnő, harsány stílus, valamint az, hogy a művészet minden területére hatottak. A sarlós-búzakalászos Magyarországon olyanok voltak ezek a mozgalmak, mint a Coca Cola: csak jóval azután jutottak el hozzánk, hogy az USA-ban már hatalmas népszerűségre tettek szert, a pártban pedig a hanyatló nyugat dekadens termékeként tekintettek rájuk.

Ha művészetről, kulturális ellenforradalomról és punkról beszélünk, valószínűleg nem Miskolc ugrik be elsőként mindenkinek. Talán százhuszonharmadjára sem. Pedig itt is élesedett a fent említett mozgalom, amelynek egy igen rikító fóruma volt a Bruthália, és a fanzint életre hívó közösség.

- 1990-ben indult keresztfélévvel a Miskolci Magánegyetem, tele olyan kreatív emberekkel, akik nem tudták teljesíteni az akkori felsőoktatás poroszos felvételi rendszerét. Akkoriban, ha nem volt meg az xy pontod, lehettél bármilyen tehetséges, elvesztél. Az ilyen fiataloknak kínált egy másfajta utat ez az intézmény, ami később egyesületi státuszba került – emlékszik vissza a kezdetekre Zemlényi Attila költő, iskolaigazgató, a Bruthália egyik állandó szerkesztője, szerzője. - A Bölcsészettudományi karon olyan képzések várták a hallgatókat, mint kelettudomány vagy színház, olyasmi dolgok, amik a nehézipari egyeteméről híres városban addig nem voltak. A koncepció létjogosultságát mutatja, hogy számtalan író, zenész, drámaszerző került ki a magánegyetemről. A székhelyünk az az épület volt, amibe a rendszerváltás után például az ITC került, ám korábban az MSZMP pártszékházként is szolgált. A kilencvenes évek kezdetének szabadságittas eufóriájába szerelmes fiatalok érkeztek meg ide, ahol még Lenin nézett vissza ránk a faberakásos falról.

A mostani kiállítás helyszíne sem ismeretlen az alkotókör tagjainak. 

- A bölcsészet alapvető igénye a könyvtár, ami a pártházhoz igen közel volt. Akkoriban még nem volt divat a net, nem volt e-book sem, le kellett ülni és lapozni. Éppen ezért a megyei könyvtár egyfajta központi bázisa lett a hallgatóknak – nosztalgiázik Zemlényi Attila. - Igen erős volt bennünk a megmutatkozási szándék, a közlési vágy, be akartuk rúgni az ajtót, ehhez pedig olyan formát választottunk, ami legjobban illett a színes, kicsit punkos, kicsit baccháns, kicsit undergrund közösséghez: performansz előadásokat szerveztünk, és kézműves folyóiratokat, fanzineket készítettünk és terjesztettünk. Mindről sütött a szándék, az ordító fiatalság és egyfajta bájos dilettantizmus, de épp ettől volt iszonyúan hiteles az egész: Weöres Sándor a proszektúrán, Monica Lewinsky, szövegek, versek, képek kavargó montázsban. Sok olyan dolog tükröződött a lapszámokban, ami akkor a világunkat is átjárta.

A meghívó szövege:
A Bruthália Alkotókör kilencvenben jött létre azokból a fiatalokból, akiket Miskolcon az első magánegyetemi bölcsészképzés hírére a szél összesodort. A rendszerváltás okozta eufória, a bölcsészek megjelenése a városban hozta létre azt az erőteret, azt a publikálási, performálási vágyat, ami itt-akkor megmutatkozott. Ennek egyik alapbázisa, találka helye volt a könyvtár.
Ezt idézzük fel, tesszük újra átélhetővé.

Kócos népek

- Szerveztünk koncerteket, performanszokat, fellépéseket is. Az egész a jelenlétről szólt. Meg akartuk állítani a pillanatot. Nagyon gyorsan meg is ismertek minket a miskolciak. A főutcától a színházig, a moziktól a művelődési házakon át a világmegváltó kocsmai beszélgetésekig mindenütt jelen voltunk mi, kócos népek. Rengeteg felolvasást is tartottunk, ezeket úgy neveztük, versek a dzsungelben. A dzsungel itt a körülöttünk lévő világot jelentette. Alapvetően úgy gondoltuk, kevés embert érdekel a költészet, ezért egy kis lökést akartunk adni a dolognak. A verseket mindig kísérte valamilyen installáció, mindig kellett valami attrakció. Pusztán azt, hogy egy ember olvas fel valamit a pódiumról, halál unalmasnak tartottuk. Például annak idején én csakis harisnyával a fejemen szavaltam, amin csupán a szememnek és a számnak volt vágva rés. Ezzel valamilyen módon a rablást és a művészetet akartam összekötni, már nem emlékszem pontosan az allegóriára.

Korábbi beszélgetés a Brutháliáról a Miskolc Tv Négyszemközt című műsorában.

2022-ben adták ki a 17. lapszámát a Brutháliának, ami a Necronomicon címet kapta, és egyfajta tisztelgés volt az alkotókör már elhunyt tagjai előtt. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban pénteken nyíló kiállítást is hasonló okok hívták életre.

- Rengetegen mentek el, sorolhatnám a neveket. Az utóbbi tíz évben Őz Zsolttól, Dukay Nagy Ádámtól, Téglás Istvántól és Szili Józseftől kellett búcsút vennünk. Tavaly pedig elment Kabai Lóránt barátom is, akivel még együtt szerkesztettük a Necronomicont. Sokmindent szeretnénk megmutatni a harminchárom évvel ezelőtti időszakból a mostani kiállításon, rengeteg fotót, festmény, eredeti nyomatot, klisét, installációt. Készülünk performansz illusztrációkkal, kicsit ironikus visszakacsintásként a múltra. Fel is olvasunk majd Béki Istvánnal, én például külön erre az alkalomra írtam egy verset. A zenei háttérről Kugler Tamás gondoskodik majd, aki folyamatosan ott volt velünk ezekben a dolgokban. Az évek során sokan kapcsolódtak a körhöz, lettek Bruthália tagok. Bujdos Attila újságíró, aki a mostani performansz panoptikum idegenvezetője lesz, és segít elkalauzolni a látogatókat ebben a világban, például végig figyelt minket. Kishonthy Zsolt művészettörténész az elejétől támogatta a tevékenységünket. És még sok nevet tudnék kiemelni – fogalmazott a költő-iskolaigazgató.

A március 3-án 16:30-tól kezdődő, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban tartott kiállításmegnyitóról ITT olvashatnak bővebben.