Ugrás a tartalomra

Miskolcon is gyűjtik a kitöltetlen nemzeti konzultációs kérdőíveket

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. június 26. péntek 09:45
Aki nem szeretné kitölteni az ívet kidobás helyett a MSZP Corvin utcai irodájában is leadhatja azt.

Mint ismert, a kormány a koronavírus világjárvány csillapodását követően immár sokadszor hirdetett meg nemzeti konzultációt. A kormány.hu-n megjelent kérdőív bevezetőjében azt írták: a koronavírus-járvány 2020 első felében példátlan helyzet elé állította a világ összes országát, "mi magyarok összefogtunk, időben meghoztuk az intézkedéseket, így a járványt sikerült megfékeznünk".

Felhívták a figyelmet arra, hogy az orvosok és a járványügyi szakemberek szerint a készültséget fenn kell tartani a járvány esetleges második hullámának megjelenése miatt. Most különösen fontos az emberek véleménye, hiszen a szakemberek egyetértenek abban, hogy azok a járvány elleni intézkedések hatékonyak, amelyek nagy társadalmi támogatottsággal bírnak – hangsúlyozták.

Ezúttal tizenhárom témával kapcsolatban kérdezik meg a magyarokat. Az elsőnél kilenc lehetőség közül lehet választani, akár többet is megjelölve, a többi pedig eldöntendő kérdés.

Helyben is gyűjtik

Néhány nappal ezelőtt Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselők (egykor az LMP társelnökei) bejelentették: arra kérik az embereket, hogy küldjék el nekik a kitöltetlen nemzeti konzultációs íveiket. Az így indított mozgalommal kívánják jelezni, hogy sokaknak nem tetszik a párbeszéd imitálása, a konzultációnak álcázott propaganda.

Az akcióhoz több miskolci ellenzéki párt is csatlakozott. Bazin Levente önkormányzati képviselő elmondta, az MSZP Corvin utcai irodájába bárki beviheti a kitöltetlen konzultációs íveket hétköznap 9 és 12 óra között. Hozzátette, a többi pártok a következő időszakban a város különböző pontjain kitelepülések formájában fogják gyűjteni az íveket.

(Nyitókép forrása: privatbankar.hu)

További hírek

Olvasnivaló

Programok