Ugrás a tartalomra

Bogár János újra megméretné magát a Spartathlonon

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. május 24. vasárnap 15:30
Huszonkilenc évvel ezelőtt Bogár János nyerte meg a nem hivatalos ultramaratoni futó világbajnokságként is emlegetett Spartathlont Görögországban. Az idei, Athén-Spárta közötti 246 kilométeres versenyre – korábbi győztesként - indulási jogot kapott a Fancsalban élő, a miskolci nemzetközi viadalokon is szép sikereket elért hosszútávfutó legenda, aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel. 

- Régóta terveztem visszatérni Athénba, hogy rajthoz álljak újra ezen a maga nemében egyedülálló erőpróbán, a világ leghíresebb és egyik legnehezebb ultramaratonján, de eddig különböző okok miatt nem jött össze a dolog – tudtuk meg Bogár Jánostól. – Az elmúlt évtizedekben megtapasztalt, egyre nagyobb érdeklődés miatt jó ideje a szervezők sorsolás alapján döntenek arról, hogy kik kapnak indulási jogot, mely egyfajta szerencse-faktor. Nemrégiben tudtam meg a 2019-ben ötödikként célba érkezett Simonyi Balázstól, aki jóban van a görög rendezőkkel, hogy aki egyszer nyert a Spartathlonon, annak automatikusan felajánlják az indulás lehetőségét, tehát nem kell a sorsolás eredményére hagyatkoznia. Ez a tudat és a magyar hosszútávfutók tavalyi nagyszerű sikerei - Maráz Zsuzsanna és Bódis Tamás győzelme, Csécsei Zoltán második helye - adták az újabb motivációt, egyben célt is számomra, hogy ismét eljussak az athéni rajthoz, mely jelen állás szerint eredeti időpontban, ugyanúgy, mint az 1983-as kezdetek óta mindig, szeptember utolsó péntekén lesz. Mivel az 1991-es győzelmem után megajánlott indulási jog nem jár együtt a nevezési díj elengedésével, az utóbbi hetekben azon dolgozom, hogy előteremtsem a meglehetősen borsos, 1100 eurós összeget, melyet június 20-ig kell befizetni. Ehhez jön hivatalos kísérőm, egyben párom, Varga Ildikó 600 eurós nevezési díja és a két repülőjegy Athénba. Sajnos jelenlegi helyzetemben - fancsali közcélú munkásként - nem rendelkezem a szükséges anyagiakkal. Nem vagyok egyedül ezzel a problémával, mert például tavaly hét besorsolt honfitársunk nem tudott elutazni erre a nagyszabású görög versenyre. Nagy megtiszteltetés és öröm, egyben szívmelengető érzés, hogy eddigi támogatóim mellett a hazai futótársadalom tagjai, csoportosulásai, sőt civilek is összefogtak annak érdekében, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek. Teszik ezt a facebook oldalam, illetve bankszámlaszámom (K&H Bank 10402726-77565152-49551000) igénybevételével. Mindezt azért, hogy időben kifizethessem a fenti tételeket. Bármi lesz is a vége, nagyon hálás vagyok mindenkinek!  

Heti 200 kilométerrel készül

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Hegyalja 2050 SE színeit képviselő Bogár Jánosnak élete a futás, elmondása szerint olyan ez számára, mint a levegővétel. Az elnyűhetetlen örökifjú július végén lesz 56 éves, de ma is olyan töretlen lelkesedéssel és alázattal rója a kilométereket, mint az elmúlt évtizedekben mindig.

- Az edzésekkel ezúttal sem lesz baj, egyrészt tudom, hogy mire van szükség a táv teljesítéséhez, másrészt pedig nem akarok csalódást okozni eddigi segítőimnek – hangsúlyozta a ma is Fancsalban élő legenda. - A csontkinövés sérülésem is szépen alakul, nem zavar már a felkészülésben. A heti edzésátlagom jelenleg 200 kilométer, a hétvégenként letudott 70-90 km-es tréninghez naponta hozzáteszek mintegy 20 kilométert. Ami a szeptember végén várható eredményt illeti, abszolút reálisan látom a helyzetet, az esélyeimet. A rendkívül erős nemzetközi és szerencsére egyre erősebb magyar mezőny számomra már egy teljesen más műfaj. Nincsenek hiú reményeim, persze, ahogy mindig, ezúttal is mindent megteszek majd, hogy kihozzam magamból a maximumot, de nem tudom ez mire lesz elég. Hagyományos értelemben vett eredményhirdetés egyébként nincs Spártában, de valamennyi teljesítőnek átadják a babérkoszorút. Ezt az ereklyét újból szeretném hazahozni!

Sikerek, elismerések

Bogár János további kiemelkedő eredményei között tartják számon az 1994-ben, a 24 órás futásban elért Európa-bajnoki aranyérmét. 1995-2009 között hétszer győzött a rangos madridi 100 km-es nemzetközi versenyen. Hatszor nyerte meg a Bécs–Pozsony–Budapest Szupermaratont, hétszer diadalmaskodott a Békéscsaba-Arad Szupermaratonon és kétszer (2007, 2012) hirdették ki elsőként az UltraBalatonon. 2019-ben első lett a Kassa-Miskolc Ultramarathonon. A 2007-ben az év hazai ultrafutójának megválasztott kiváló sportember 2011-ben megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Fair Play-díját, 2016-ban pedig bekerült a Magyar Ultrafutás Dicsőségcsarnokába.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!