Mamámat alig 24 évesen megszámozták. Gyakran felemlegette, miután megérkeztek Auschwitzba, mindannyiukat kopaszra nyírták, majd bal karjára tetoválták az A betűvel kezdődő számát. Sosem takargatta, kérdezgették, mi ez a belég, honnan van, mások azt firtatták, miért nem veteti le. Talán e miatt mindig is ódzkodtam, hogy bármilyen motívummal is megjelöltessem magam. Az átkosban szocializálódtam, akkor még Horthy Miklósnak is felrótták, hogy karjait tengerész módra szigonnyal és vasmacskákkal rajzoltatta tele. A Ludas Matyiban is a borostás mackósok kezét tetkókkal illusztrálták.

Most a magyar tenger partján ejtőzőm, önkéntelenül szembesülök a hazai valósággal. Alig láttam olyan hölgyet, férfit, aki ne lett volna kidekorálva. A 90-es évek elején jelent meg az első hivatalosan bejegyzett – talán Tatoo néven – bőrfestő szalon a Városház tér környékén. Jó áron rendeltek a Déli Hírlapban egy hatalmas szalagcímes reklámot, amelyhez bevezető cikk is dukált. A mester elmagyarázta, hogy a tetoválás az ősi kultúrák szerves része, és a testünkre rajzolt motívumoknak spirituális jelentősége is van. Már akkoriban is ódzkodtam minden ilyen örökös megjelöléstől, mint az ördög a tömjén füstjétől. A reklám és a cikk megjelenése napján raportra rendelt a kiadó kisebbségi tulajdonosa. Sosem láttam még ennyire kiakadva. Igazából sosem avatkozott a lap szellemiségébe, de ez a tetkószalon kiverte nála a biztosítékot. Kérte, másnaptól mondjam fel a hirdetési szerződést. Ő nem látott a jövőbe, annál inkább a múltba. Szerinte csak a deklasszált elemek, bűnözők és a deltájukkal hivalkodó izomemberek tetováltatnak magukra primitív mintákat vagy érzelgős, szerelmi vallomásokat kis és nagy szívekkel kombinálva. Hozzátette, a sitten ülők merő szórakozásból szokták egymást kidekorálni. Ostoba módon, mert a bűnügyi nyilvántartásba a testi ismertetőjeleket azonnal bejegyzik. Megértettem.

Azt viszont nem gondoltam volna, hogy mostanára reneszánsza lesz a testi dekorálásnak. Egy szociológus bizonyára ismeri az okát. Szerintem a múltban a körülményesség volt a legnagyobb visszatartó erő. Aki nem tudná, még a múlt század derekán is szenet dörzsöltek a tűvel megsebzett bőrbe. Türelem, kitartás és óriási fájdalomtűrő képesség kellett egy egyszerű rajz elkészítéséhez is. Egy mostani szalon vezetője szerint régen kockázatos beavatkozásnak minősült egy-egy ilyen tetoválás. Ma már géppel dolgoznak, egy festékkel teli tű, mint egy varrógép, rá hímezi a kiválasztott mintát. Színeset is. Ha valaki nem allergiás a festékanyagra, kutyabaja lesz, három-négynapi, könnyen csillapítható fájdalom árán bármilyen kínai vagy maori motívumot, sárkányokat vagy ördögöket álmodhat a hátára. A mester már nem könyvből dolgozik, az internetről választhatnak képeket. Elárulta, a hölgyek elég bátrak és merészek, képesek a legintimebb testrészeik köré is erotikus rajzokat rendelni. A művész óvatos, igyekszik senkit nem befolyásolni a választásban. Mindenkit figyelmeztet, a felvitt tetoválások utólag nehezen tüntethetők el. Ráadásul az alakunk változásával a képek is torzulhatnak. Hogy ez mennyire igaz, százszámra láttam erre példát a Balaton partján. Különben a mester egy speciális ajánlattal lepett meg. Szerinte a mellkasomon egy Remington írógép, a hiányzó, ernyedő bicepszemen pedig egy Mont Blanc töltőtoll lenne a legstílusosabb. Tutira megbámulnának.