Különös érzés volt a friss, meleg tavaszból hazatérni a még hűvös szürkeségbe, és pár nappal később újra átélni, amit azelőtt épphogy tapasztaltam. Különös érzés volt, mert nemcsak az időjárás, az évszakok változása volt az, ami kibillentette a lelkem, hanem a kontraszt is a két hely között. A tavasz már a kertek alatt jár, párszor megtréfált bennünket az elmúlt hetek során. Érezzük, látjuk, végre napsugarat is látunk, és töltődhetünk újra a szürke hónapok után. Szomorú látni, hogy sokan észre sem veszik az évszakok változását, pedig az élet örök körforgás. Nappalok – éjszakák, nap – hold, napsütés – eső, sötét – világos, öröm – szomorúság, fent – lent, szegénység – gazdaság, sírás – nevetés, és még sorolhatnám. Sokáig én magam sem láttam telet, se tavaszt, az élet, a mindennapok bedaráltak. Én is, mint sokan mások, megfelelni akartam és görcsösen, mindenáron boldog lenni. Észre sem vettem, hogy nem élek. Milyen régen volt már ez, és milyen hosszú út vezetett idáig. Ma már ez másként van. Hagyok időt reggelente megállni – még ha néha rohanás is a vége – meginni egy teát, elolvasni néhány sort, átgondolni az előttem álló napot. Néha csak állok és nézem az ablakunkból a felkelő napot, hallgatom az esőcseppek kopogását vagy a madarak énekét. Ha kicsit szomorúbb vagyok, fáradtabb vagy nyűgösebb, akkor vannak trükkök, melyek megnyugtatnak, feltöltenek. Elég ehhez egy jó kávé, egy könyv, egy kis csönd, egy jó beszélgetés, egy színházi előadás vagy zene.
Sokan és sokféleképpen kutatják évezredek óta a boldog élet titkát. Sokszor és sokan kérdezik meg tőlem, boldog vagyok-e. Sok ismerőstől hallom, nekem könnyű, hiszen már túl vagyok a nehezén. Pedig ha tudnák, vagy épp próbálták volna a cipőimet, a lábnyomaimat végigjárni, valószínű másképp válaszolnának. Nem kevesen vagyunk vele így. A válasz egyszerű-e erre a kérdésre? Igen, mert valóban megtanultam megélni a mélységeket és magasságokat, amelyekre most ez az utazás ás hazaérkezés is rávilágított. Megtaláltam azt az utat, amelyen érdemes végigmennem. Úgy élek, hogy ne bánjak meg semmit. A döntéseimet átgondolom, vállalom a következményeit, számtalanszor kockáztatok, és legfőképp megélek. Egyre kevesebbet panaszkodom. Megválogatom a barátaim, és azokat is, akiket beengedek az életembe. Ők azok, akik őszinte kritikával, megfelelő kérdésekkel tudnak átlendíteni a nehézségeken, vagy együtt örülnek velem a sikereknek. Minden egyes napot új kihívásnak tekintek, ami tiszta lappal indul; és minden este nyugodtan alszom el – mert megtettem mindent azért, hogy tudjak tükörbe nézni egyenes gerinccel. Egész életünk apró mozaikokból áll össze. A mi döntésünk, kirakjuk ezt a gyönyörű képet, mely ezekből az apró mozaikokból áll össze – melyre jó visszatekinteni. Néha mosolygós, vidám napok sorolnak egymás után, melyet megszakít egy szomorú vagy egy fájdalmas esemény. Mindent fogadjuk szeretettel és nyitott szívvel, hiszen általuk változunk, formálódunk. Apró emlékek, mozaikok, események, napok – ők teszik kerek egésszé életünket.
