Ugrás a tartalomra

Újjáéledt a kelet-magyarországi vitorlázás

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. július 02. kedd 16:54
Mintegy félszáz résztvevővel rendeztek vitorlásversenyt a hétvégén, a Hejőkeresztúri-tavon. Az Expert Fps Kupát - amelyet Miskolc is támogatott - harmadszor került sor.
Végh Csaba képgalériája!

Lokálpatiróta cégeknek, a DEBOTI sportegyesületnek és néhány lelkes sportembernek köszönhetően éledt újjá az egykor nagy hagyománynak számító vitorlázás Miskolc környezetében. A két nap alatt – a szélcsend miatt – az előre tervezett 3 futam helyett, csak két futamot indítottak a szervezők.

A Kalóz hajóosztály versenyét a siófoki Fluck Benedek - Székely Szabolcs páros nyerte. Ők az első futamban a második, a másodikban pedig a harmadik helyen zártak, így az abszolút értékelésben elsők lettek. Ők vitték el a vándordíjat is.

Fluck Benedek a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, eléggé trükkös szélviszonyok voltak a versenyen.

A verseny második futamát a mályi tavi Justitia SE párosa, a Koleszár-Bódi egység nyerte. Összetett ötödik helyezésükkel a legjobb hazai páros lettek.

– Mint két Justitiás azért illet volna egy kicsit jobb helyezést elérnünk, de sajnos ez első futamot elszúrtuk. Viszont a másodikat sikerült összehozni, azt azért meg is nyertük – nyilatkozta Bódi Kornél.

A Finn hajóosztály versenyét Székely Antal nyerte az abszolút és a grandmaster kategóriában is. Ő vitte el a vándorkupát is.

Nyeste Gábor társrendező úgy fogalmazott, amit maguk elé tűztek célt pár éve, hogy itt egy komoly versenyt rendezzenek, ami az országos versenynaptárban is szerepel és kiemelt ranglistaverseny, ezt továbbra is tudják tartani. Egyre népszerűbb a verseny, az ország minden tájáról érkeznek a versenyzők.

A verseny ezúttal a felnőtt korosztálynak szólt, ám ahhoz, hogy biztosítva legyen az utánpótlás, kellenek a fiatalok, akik elkötelezik magukat a sportág felé.

Bödör Gergely a Deboti VSE szakmai vezetője elmondta: évről-évre 80-100 gyerek rendszeresen visszatér a táboraikba, és most már vannak olyan versenyzőik, akik folyamatosan edzenek és ügyesek.

Az Expert/FPS életműdíjat a tokiói olimpiára első magyar női versenyzőként kvalifikáló mezőkövesdi Érdi Mária szülei, Gábor és Gabriella vette át. Ők tettek a legtöbbet a megyei és a miskolci vitorlázásért.

A szervezők kerekasztal-beszélgetést is rendeztek, ahol a vitorlázás jelene, jövője volt a téma. Itt elhangzott: elképzelésük szerint 2021-ben magyar bajnokságot rendezhetnek Miskolc környékén.

További hírek

Olvasnivaló