Ugrás a tartalomra

Több mint hárommillió forint gyűlt össze Zente gyógyulásáért

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2023. október 06. péntek 10:54
Adományozni még lehet, egészen karácsonyig. 
Fotók: Kézdi Ákos

Negyedik alkalommal szervezett jótékonysági futást a Supersum Alapítvány beteg gyermekek támogatására múlt szombaton. Ezúttal a miskolci önkormányzattal, valamint társzervezetekkel együtt várták a segíteni vágyókat a Szent István térre, ahová több mint ezren érkeztek, köztük Zente édesanyja, kistestvére, édesapja, Ján Csaba rendőr főtörzsőrmester és bajtársai is, akik minden támogatást megadnak azért, hogy Zente mielőbb újra egészséges legyen. Zente futókhoz szóló üzenetét a Városház téren lévő ledfalon vetítették ki. Ő ugyanis személyesen nem vehetett részt az eseményen. 


A négy és fél éves koráig teljesen egészséges kisfiú idén tavasszal egy súlyos vírusfertőzést követően megbetegedett, és többnapos kemoterápiás kezelés után csontvelő-transzplantáción esett át, a donor a két és fél éves kisöccse volt. A sikeres transzplantációt követően Zente hazatérhetett a családjához, de az immunrendszere most nagyon gyenge, a teljes gyógyulásig még hosszú út vezet, ám a hatalmas összefogásnak köszönhetően egy lépéssel közelebb jutott a célhoz, hiszen eddig több mint hárommillió forint gyűlt össze felépülésének elősegítésére. Ennek érdekében steril otthoni környezetet kell kialakítani új bútorokkal. Mivel Zente egy évig nem mehet közösségbe, édesanyja marad vele otthon. Az ő kieső jövedelme, a kezelések és a gyógyszerek költségei megterhelik a családi költségvetést. „Ezért Zente környezetének átalakítását csak akkor tudjuk elkezdeni, amikor már látjuk, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatunk” – mondta portálunknak Zente édesanyja, Jánné Potyka Lilla.


A kisfiú gyógyulása érdekében szervezett gyűjtés egészen karácsonyig tart. „Sőt, október 15-én 17 órától még egy rendezvényt szervezünk a selyemréti római katolikus templomban, ahol Vihula Mihalio gitárművész és a hozzá csatlakozó zenészek adnak majd koncertet” – nyilatkozta a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában Bernasconi-Bus Katalin, a Supersum Alapítvány kuratóriumi elnöke. A Zente felépülésére szánt pénzadományokat a www.supersum.hu oldalon közzétett számlaszámra lehet befizetni.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!