Ugrás a tartalomra

„Beragyogja az egész életemet”

Répássy Olívia
Utoljára módosítva
2021. május 02. vasárnap 10:01
Anyák napja alkalmából Miskolc két ismert személyiségét kérdeztünk meg kapcsolatukról: Dávid Ildikót, a Rádió M hírszerkesztőjét és lányát, Ráczkevy Ildikót, A miskolci boniésklájd című film női főszereplőjét.

„Emlékszem, még alsó tagozatos voltam, amikor az iskolánkba jött egy pszichológus és minden gyereket arra kért, hogy rajzoljon valamit. A rajzomon a napot óriásinak ábrázoltam, hosszú sugarakkal. A gyermekpszichológus elemezte a képet és azt mondta, hogy a gyerekek az anyai kapcsolatukat rajzolják bele a napszimbólumba. Ilyen az én anyukám: beragyogja az egész életemet. Az édesanyám az én Napom” – vallja édesanyjához fűződő kapcsolatáról Ráczkevy Ildikó.

Pontosan ismeri az ízlését

A Rádió M hírszerkesztőjének Ildikó az egyetlen gyermeke, és azt, hogy karácsonykor jött a világra, égi jelnek tekintette. Mint mondja, amikor a gyermeke megszületett, úgy érezte, hogy egy kis angyalkát kapott ajándékba a szeretet ünnepére. – Ez az érzés a továbbiakban is megmaradt, ugyanis nagyon jó kisbaba és szófogadó kisgyermek volt. Iskoláit kiváló eredménnyel végezte el, ami nemcsak a benne rejlő tudásvágynak, de szorgalmának is köszönhető volt. Ez a szorgalom és igyekezet a mai napig benne él - vallja lányáról Dávid Ildikó.

– Életem egyik első emléke, amikor két és félévesen állok a horvát tengerparton, kezemben egy fehér kaviccsal, amit az anyukámnak választottam ajándékba, és a velünk nyaraló kislány elveszi tőlem, a tengerbe hajítja, én meg nagyon sírok, vigasztalhatatlanul, mert az az anyukámé volt. Bármi bánata volt, én mindig vele sírtam, ő meg velem. Persze rengeteget nevetünk is: óriási humora van, imádom. Az összes barátom kedveli őt, és szeretett vendégségbe jönni hozzánk – emlékszik vissza Ráczkevy Ildikó.

Édesanyja pontosan ismeri az ízlését, ami teljesen különbözik az övétől. Elmondása szerint, mikor kislány volt, az édesanyja alig várta, hogy felnőjön, és végre legyen kivel vásárolgatnia, csajos programot szerveznie. – De én utálok vásárolni, és kiskoromban is csak a dínók érdekeltek a babák helyett. Már akkortól külön főz rám, mert ötévesen kitaláltam: vegetáriánus leszek, „filozófiai” alapon. Ő az egyedüli ember a világon, akit minden nap felhívok többször amellett, hogy egész nap csetelünk is. Akárhányszor találkozunk, minden egyes alkalommal elrejt nekem valami ajándékot a táskája hátsó zsebében. Szóval mindig kizsebelem. Újabban az unokájának is, mert a kisfiam kezdte lenyúlni az én ajándékaimat.

Mindig kikérte a szülei véleményét

Összenőttek, ami talán a kezdet kezdetén természetes volt, hiszen a gyerek ragaszkodik a szüleihez, ők azok, akikre számíthat, építhet. – A későbbiek folyamán már a kisebb-nagyobb titkait is megosztotta velem, tanácsokat kért, éreztem, és a mai napig érzem, hogy fontos számára a véleményem. Tudta és tudja, hogy bármiben számíthat rám, segítem mindenben, amiben csak tudom. Nagyon fontosak vagyunk egymás számára – hangsúlyozza Dávid Ildikó. – A ragaszkodása, a becsületessége, az őszinte, tiszta szeretete és a szülei iránti tisztelete példamutató. Ilyen gyermeket kívánok minden édesanyának. Az élet minden területén megpróbál maximálisan helytállni. Munkájában a százszázalékosra törekszik, miközben igyekszik jó édesanyja lenni a kisfiának. Úgy gondolom, jó példát látott a szülői házban, ezt próbálja követni. Mindazért, amit elért az életben, nagyon büszke vagyok rá – teszi hozzá.

Ráczkevy Ildikó számos területen kipróbálta magát, de mielőtt ezekbe belevágott volna, mindig kikérte a szülei véleményét. Egyetértésükkel vállalta el A miskolci boniésklájd című film főszerepét, végezte el a jogi egyetemet, és lett ügyvéd. Talán édesanyja példáját követve vállalt szerepet a médiában is a Kazincbarcikai Városi Televíziónál műsorvezetőként, illetve a mai napig szívesen vezet műsort kulturális rendezvényeken. – Igényli, hogy ezeken az eseményeken én is jelen legyek, és elmondjam a véleményemet a teljesítményéről. A tanácsokat mindig szívesen fogadja és próbálja kamatoztatni. Az igyekezete, az akaratereje és a céltudatossága előtt jómagam is fejet hajtok. Boldog vagyok, hogy az édesanyja lehetek – hangsúlyozza a Rádió M hírszerkesztője.

Az aggódás kölcsönös

A pandémia mindenki számára megnehezíti a kapcsolattartást, nincs ez másként Dávid Ildikóék esetében sem. A mindennapi telefonhívások megmaradtak, a közvetlen találkozások száma azonban – a járvány és az azzal járó veszélyek miatt – ritkult. – A pandémia alatt gyakran csak a kapuban ácsorogva láthattuk egymást, de voltak időszakok, amikor maszkban bemerészkedtünk hozzájuk a családommal. A szülői ház nekem a béke szigete, ott mindig biztonságban érzem magam. Különösen hiányzott ez az érzés ebben a mentálisan megterhelő időszakban – mondja Ráczkevy Ildikó.

Dávid Ildikó érzi lánya részéről az aggódást. Persze a másik irányban is igaz ez: ő is éppúgy aggódik lánya és családja egészségéért. – A hétvégéket megpróbáljuk közösen szervezni kinn a szabadban, hogy legalább lássuk egymást, tudjunk együtt tölteni időt. A nyári szabadságot mindig közösen tervezzük, jó érzés, hogy azt az egy-két hetet kellemesen, szeretetben tudjuk kiélvezni. Nagyon örülünk neki, hogy ő és kis családja még a szabadságuk ideje alatt is keresi a társaságunkat – mondja Dávid Ildikó.

Tágítani a horizontot

– Egy fontos dolgot szeretnék a kisfiam eszébe vésni, egy idézetet Szabó Magdától: „Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt”. Szerintem ennyi a lényeg, és hogy a fiam mihamarabb megtanuljon önálló döntéseket hozni, érezze, hogy van szabadsága úgy élni, ahogyan csak szeretne. Életörömre szeretném hangolni. Szerintem ennyi minden szülő feladata, tágítani a horizontot, összetett gondolkodásra, empátiára nevelni, és adni annyi lelki muníciót, amihez mindig vissza lehet nyúlni, ami élethosszig kitart. Én rengeteg lendületet megkaptam a szüleimtől, ezt adom tovább a kisfiamnak és mindenkinek, akit szeretek – zárja Ráczkevy Ildikó.

További hírek

Olvasnivaló