Ugrás a tartalomra

Ki mint veti ágyát…

Szántó István
Utoljára módosítva
2022. december 03. szombat 07:56
Szántó István jegyzete.

Szerencsés vagyok. Nincs az a telihold, amely bezavarna, vízszintesen rögtön lecsukódik a szemem, mint az alvós babáké. Talán csak egyvalami hiányzik a teljes harmóniához, édesanyám vastagra tömött párnája és az egész ágyat beborító dunnája. Nincs az tükrös paplan vagy huzatba gyömöszölt pokrócok halmaza, amelyek pótolhatják a friss, keményítő illatú, huzatos, tollal, pihével teli párnát és takarót. Ébredéskor, reggelenként érdemes ezeket megpaskolni, hogy máris elfelejtsék az alváskori gyűrődést. Egyébként valljuk be, mit sem érnek ezek az újkori csodamatracok a libatollal tömött takarók nélkül. A jó melegért még azt se bánnánk, ha reggelenként ismét pihét, pihéket fésülgetnénk a frizuránkból. Valamit valamiért.

A mezőcsáti születésű Farkas Józsi bácsi hajdanán a régió legismertebb libatoll- és pihefelvásárlója volt. A betűvetéssel és az olvasással élete végéig hadilábon állt, a sakkozásban és a hivatásában viszont mindvégig penge volt. Elsőre engem is levizsgáztatott – vajon tudom-e, hogy az egy kiló ólom és az ugyanilyen súlyú toll közül melyik a nehezebb. Elsőre töprengtem, hadd élvezze a tudományát. Majd a helyes válaszom után megmutatta a fényesen csillogó, nagy kerekű Wartburgját, amelyben a pihével teli zsákok pontosan kitöltötték az autója minden szegletét. Ilyentájt szezonban, amikor rossz napok jártak a hízott libákra, kacsákra, kora reggeltől járta a miskolci falvakat. Edényezett, ahogyan ezt a speciális szakmát mindig is nevezték. A világháború előtt ezzel különös módon csak a zsidók és a romák foglalkoztak. Övéké volt ez a kiváltság, amely apai ágon öröklődött.

Józsi bácsitól tudom, azért hívták őket edényezőknek, mert a felvásárlók versengtek a baromfitenyésztők kegyeiért, és hogy kedvükbe járjanak, lábassal, serpenyővel ajándékozták meg a kuncsaftjaikat. A múlt század hatvanas éveiben alaposan felértékelődött a libatoll és a -pihe. Tonnaszámra dollárért exportáltuk ezt a sajátos mellékterméket, amellyel a nyugati állattartók már nem bíbelődtek. A nagynevű Billerbeck csak magyar tollal tömte a párnáit, mígnem a kínaiak kiszorítottak minket erről a piacról is.

Egyébként ki gondolná, hogy mennyire kényes, odafigyelést igénylő munka a tollfosztás és a pihetépegetés. A kereskedők, a felvásárlók szemre osztályozták. Miczula Sándor három évtized után hagyott fel az edényezéssel. Még őrzi a szelektálógépét, a négykamrásat, amely nagyság szerint válogatta szét a tollat és a pihét. Szerinte a Józsi bácsis, házalós tollgyűjtésnek már régen vége. A kereslet és a kínálat, ha még él, egymásra talál a világhálón.
Ami szomorú, hogy ezzel együtt tűntek el a tolltisztítók is, azok a mesterek, akik a kitüremkedő tollhegyekkel teli dunnákat, párnának rendre felfrissítették. Emlékezetem szerint az utolsó talán a Csabai kapuban hirdette a szolgáltatását. Sokszor készültem hozzá, hogy megnézzem, miként lehet megtollasodni, vagy nem, a dunnák tisztításából.

Hol vannak már drága édesanyám féltve őrzött kelengyéi. Már csak álmaimban ábrándozom az egymáson fekvő, dúsan dagadó takarókról. Nemrégiben a polárpokrócok alatt azt hittük, nem kellenek többé a tollas vánkosok a hálószoba hűvös melegében. Drága libáim, kacsáim, korai volt az örömötök. Máris hiányoztok.
 


 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!