Ugrás a tartalomra

A lelki kötelék eltéphetetlen a testvérvárosok között

Kujan István
Utoljára módosítva
2022. október 03. hétfő 12:43
Ha az emberek között megszűnik a barátság, akkor elveszhet a béke az államok között - hangsúlyozták a V4 Testvérvárosok Sporttalálkozójának résztvevői Miskolcon. A borsodi megyeszékhely adott otthont idén az eseménynek.
Fotók: Takács József

A találkozót minden év szeptemberében rendezik meg, mégpedig körforgásban a testvárosok - azaz Ostrava, Kassa, Katowice és Miskolc - között. Idén Magyarországra látogattak a települések önkormányzatainak elöljárói, valamilyen sportot űző munkatársai. A két nap során megismerkedtek Miskolccal, de a kötetlenebb hangulatú megbeszélések mellett természetesen a közös sportoláson volt a hangsúly.

Az egyetemi sportcsarnokban vetélkedtek a csapatok, mint Porcs Dánieltől, a polgármesteri hivatal sportcsoportjának vezetőjétől megtudtuk, tollaslabda, asztalitenisz, kosárlabda sportágban, valamint kötélhúzás is színesítette a versenyt.

A díjakat és elismerő okleveleket már az Ellipsum strandfürdőben adták át péntek este, itt rövid köszöntők is elhangzottak, amik a baráti kapcsolatok fontosságát hangsúlyozták.

Jerzi Wozniak alpolgármester (b) átveszi a vándorserleget Badány Lajos alpolgármestertől

A találkozót jövőre megrendező Katowice alpolgármestere úgy fogalmazott, a "partnerség" szó üres lenne, ha nem töltené meg az emberek közötti baráti érzés. Jerzy Wozniak érdeklődésünkre elmondta, először járt Miskolcon, nagyon tetszett neki a város, főleg építészeti szempontból, de nagyon jól esett nekik a házigazdák nyitottsága és szívélyessége is. Úgy fogalmazott, kitűnő fogadtatásban részesültek, őszinte barátságok szövődtek más városok képviselőivel, sportolóival.

- Nem lesz béke és barátság az államok között, ha az emberek között elvész a barátság - hangsúlyozta Jerzy Wozniak. - Amikor háború dúl a határaink közelében, akkor ennek a kapcsolatnak különleges szerepe van.

A katowicei alpolgármester azt is elmondta, hogy szóban megállapodás született arról, hogy Kassa és Miskolc között kerékpárversenyt szerveznének jövőre. A részleteket később dolgozzák majd ki.

Badány Lajos szintén a találkozó jelentőségét hangsúlyozta.

- Az együtt töltött idő rendkívül fontos, kivált most, amikor minden változik körülöttünk, amikor a világunk megszokott rendje valószínűleg felborul. De a testvérvárosi kapcsolatoknál is fontosabb talán az a lelki kötelék, ami összeköt minket közös múltunk által. Beszéljünk bármilyen nyelven, próbáljanak feszültséget szítani köztünk - nekünk tudnunk kell, hogy csak közösen, egymással együttműködve biztosított a jövőnk Európa közepén - mutatott rá a lengyel és szlovák felmenőkkel is büszkélkedő miskolci alpolgármester.

Eredmények:

Tollaslabda:

1. Ostrawa
2. Miskolc
3. Katowice
4. Kassa

Asztalitenisz:

1. Ostrava
2. Katowice
3. Miskolc
4. Kassa

Teqball:

1. Kassa
2. Katowice
3. Ostrava
4. Miskolc

Streetball:

1. Katowice
2. Miskolc
3. Kassa
4. Ostrava

Kötélhúzás:

1. Kassa
2. Katowice
3. Ostrava
4. Miskolc.

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!