Ugrás a tartalomra

Vérrel pecsételte meg mesterségét

Répássy Olívia
Utoljára módosítva
2021. május 01. szombat 16:48
Kovács Attila mestercipész újabb díjat zsebelhetett be egy országos versenyen. Életszemlélete, hogy az ember ne munkaként élje meg hivatását, a siker pedig nem kitüntetésekben, hanem a vásárlók elégedettségében mérhető.
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Nagyváradon született 1968-ban Kovács József Attilaként. Első keresztnevét édesapja után kapta, akitől a szakmát is tanulta. „Családunkban a mesterfogások apáról fiúra szálltak évtizedeken át, és remélem, hogy az összegyűjtött tapasztalatot és tudást egyszer majd én is továbbadhatom gyermekeimnek” írja önéletrajzában a mestercipész, aki hagyományos, kézműves cipők és csizmák készítésével foglalkozik.

Diákéveit szülővárosában, Nagyszalontán és Debrecenben töltötte. 1990-ben lett cipész, 1993-ban ortopédiai cipész szakmából vizsgázott, majd 2001-ben mestervizsgát tett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. Saját vállalkozását 1991-ben alapította.

Hivatásszeretet

Kis korától a cipészműhelyben nőtt fel. – Megszerettem a cipőket és a szakmát minden szépségével és nehézségével együtt. Rejtelmeire és szeretetére édesapám tanított, ugyanúgy, ahogy annak idején őt tanította a nagyapám. Első gyerekkori élményem, hogy addig nyúlkáltam bele édesapám szerszámos dobozába, míg egy éles kés elvágta az ujjamat. Véremet adtam tehát a szakmáért. Mondhatom, hogy akkor ott megpecsételődött a sorsom – mondja a mester, aki visszaemlékezett a versenyművek elkészítésének kezdetére is. – Barsi Csaba barátomnak tettem ígéretet, hogy készítek neki egy kemény szárú csizmát, amiben néptáncolhat. Kétszer-háromszor nekifutottam, és nem akart sikerülni. Akkor kezdtem kutatni a régen készült lábbeliket. Ennek eredménye volt, hogy láttam, milyen gyönyörűségek készültek száz évvel ezelőtt. Azóta a történelmi Magyarország lábbelijeinek rekonstrukcióival rendszeresen foglalkozom. Kézzel alkotni nagyszerű dolog, amikor az ember látja, hogy a keze közül hogyan kerekedik ki valami, akár csak egy gyereknek egy rajzon, akár komplexebb dolgon, mint a cipő.

Két házasságából négy gyermeke született. Mindannyian szeretik a kreativitást és kiváló a kézügyességük. – Harmincéves lányom Tatán séf, huszonhat éves fiam Gránátalma-díjas lett a XVII. Országos Népművészeti Kiállításon ötvös és ékszerkészítőként. És a kicsik is mondogatják, hogy majd apa nyomdokaiba szeretnének lépni – idézi fel. Az említett tárlatra ő maga hét lábbelivel pályázott, ami az újonnan alapított Folk Trend díjat nyerte el. Mint mondja, azt a kérdést, hogy miért szeret cipőkkel foglalkozni, egyszerű megválaszolni, véghezvinni azonban már nem olyan könnyű. - Örömmel tölt el, hogy szívvel-lélekkel, odaadással végezhetem a munkámat, mert ez nem teher számomra, sőt, nem is tekintem munkának – vallja.

Társadalmi szerepvállalások és versenyek

2011-től öt éven keresztül volt elnöke az Ortopéd Cipőkészítők Szövetségének, jelenleg elnöke a Bükkaljai Mesterek Népművészeti Egyesületének és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Kézműipari Kollégiumának, alelnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának, az MKIK-nak és a Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ). Számos versenyen vett részt hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Az ötévente megrendezett Országos Népművészeti Kiállítás kétszeres Gránátalma-díjasa. Ötszörös tulajdonosa a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar Kézműves Remek elismerésnek. 2014-ben pedig elnyerte az Év Mestere címet a NESZ-től. Ötször volt a Kézműves Cipőkészítők Európai Bajnokságán, amit a németországi Wiesbadenben rendeztek meg. Onnan tizenhárom aranyérmet, három ezüstöt és két bronzot hozott el a hét különdíj mellett. – Nem gondolom, hogy a sikert érmekben, díjakban kellene mérni, inkább a sok megrendelő elégedettségéből építkezem. A versenyek inkább azért fontosak, mert kiszakít a monotonitásból, újra tanulhatok, ami később majd a hétköznapokban is megmutatkozik – hangsúlyozza a szakember.

Tárlatvezetés a műhelyben

Kovács Attila miskolci műhelye a Salétrom utcán van. Itt szokta fogadni az érdeklődőket. Egyfajta betekintés a múltba és a jelenbe. – Az egyik helyiségben egy cipészműhelyt alakítottam ki, ahol egyébként még szoktam dolgozni. Itt készülnek a versenycipők, tehát egy nagyon régi varrógépet használok, mikor nagyon finom munkát kell végezni. Itt láthatóak édesapám kitüntetései és díjnyertes cipői. Némelyik rájabőrből van, de a kiállítóteremben található kígyó-, krokodil- és békabőr is, természetesen mind eredetigazolással. Bőre egyébként több állatnak látható a kiállítóteremben: kígyónak, krokodilnak és békának is. Mi külföldről szerezzük be a lábbelikhez használt anyagainkat, olyan helyekről, ahol kifejezetten manufaktúráknak gyártják ezeket. A vitrinekben pedig aprócska cipőket is kiállítottam, amiket gyűjtök. A másik helyiségben egy régi csizmadiaműhelyt rendeztünk be, ugyanis Magyarországon csak százéves múltja van a cipőkészítésnek, addig az emberek csizmát hordtak. A „forgatós” csizmákat felváltva viselték, hiszen az egy kaptafára készült kifejezés azt jelenti, nem volt külön jobb és bal lábra való. De található itt a falon 1800-as évekbeli számla vagy miskolci képeslap is, amelyen a 999. mester vígan sétál, hirdetve, a városba belépő ezredik csizmadiát agyonütik. Eddigi munkásságom során törekedtem mesterségem minden fortélyát megismerni, a megszerzett tudást továbbadni, és ezt a jövőben is folytatni kívánom – nyilatkozta.

A Kovács Attila manufaktúrájában varrt, bőrtalpas cipő körülbelül egy héten át készül, de minimum tíz évig tart ki, főleg ha gondos gazdája tudja, hogyan kell ápolni és tárolni.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke