Valamivel mindig megkínált, és tudni szerette volna, mit is álmodtam. Majd egyszer, egy ilyen ködös őszi reggelen hiába rángattam a két lakás közötti ajtó kilincsét. Még ötesztendős sem lehettem, amikor társbérlőnk idős édesanyja eltűnt számomra, és három napig nekem tiltva lett az átjárás Ali bácsiék konyhájába, amely egyben egy forgalmas szabóműhely is volt. Emlékszem, a lépcsőház aljában sokáig árválkodott a kidobott, csupa folt sezlonja. Hiába kerestem, kérdezősködtem utána. Elment, elutazott, mindent mondtak, csak azt nem, hogy Britz néni meghalt.

Tinédzserként már kevésbé volt ilyen diszkréten kegyes a sors hozzám. Drága apám búcsúztatása után egymást érték a halállal való találkozásaim, a temetőjárások. Gyakorlatot szereztem a múlandóság elfogadásában, szép időt kaptam az elkerülhetetlenség tudomásulvételéhez. Nem egyszer álltam úgy egy kórházi ágynál, hogy biztos lehettem, most látjuk egymást utoljára. Közúti karambolnál is tehetetlenül nézhettem végig, hogy az éppen előttem stoppoló fiatalok szinte élve hamvadnak el egy kigyulladt, lángoló kocsiban.

Mindenszentek vagy halottak napján telt házasak a sírkertek. Hamar esteledik, már délutánonként mécsesek ezrei pislákolnak a virágokkal teli sírköveken. Ám jut-e mindenkinek ilyen halál utáni kiváltság, mi történik a hozzátartozók nélküli elhunytakkal. Igaz-e, hogy kórházban vagy a hajléktalanként meghaltak közül sokan közös sírba kerülnek?
Valóban, sokunknak nem adatik meg a szokásos családi végtisztesség, és még egy fejfára sem futja a hozzátartozóknak. Megesik még családban élőknél is , hogy az elhunyt hozzátartozót a kórházban hagyják. A hajléktalanoknál szinte biztos, hogy nem akad senkijük a temetésük megrendezésére. Ilyenkor a törvény szerint az önkormányzatok állják a hamvasztás és a végtisztesség költségét. Ez általában olyan 120 ezer forint személyenként.

Józsa István temetőgondnokság-vezetőtől megtudtam, hogy egyre több az ilyen közköltséges búcsúztatás. Havonta legalább 8-12 alkalommal nem egyszerűen a kötelezettségük, hanem a természetes emberi humánum alapján szervezik meg a hamvasztásukat, majd papok segédletével tisztes búcsúztatást rendeznek számukra a köztemető ravatalozójában. Nem ritka, hogy ezeken jelen vannak a hajléktalanok sorstársai. Előtte ugyanis meghirdetik az ilyen csoportos gyászmiséket. Ezt követően elhelyezik a hamvakat, és gondoskodnak arról, hogy a nevük fennmaradjon. Nemcsak a köztemető nyilvántartásában.

Tóth Zoltán, az egyik nagy krematórium hálózatának vezérigazgatója úgy tapasztalja, sokan nem csak gazdasági megfontolásból választják a hamvasztást. Újszerű, hogy egyre többen a ravatalozást is elhagyva, ez előtt náluk rendezik meg az elhunyt búcsúztatását, majd a hamvakat angolszász szokás szerint hazaviszik megőrzésre, vagy szétszórják. Ennek megfelelően alakítottak ki olyan helyet, ahol méltóképpen köszönhetnek el a szeretteiktől. Egyébként a temetkezési szokásaink és a túlvilággal kapcsolatos spirituális szokásaink a globalizációval egyetemben is folyamatosan változnak. Végül a halloweeniek is begyűrűzhetnek.

Jó hat évtized elteltével, most, akár Britz néni sírját is megkereshetném. Miért is nem. Valahol itt, Miskolcon temethették el, s emlékét már csak magam őrzöm az élők közül. Hadd tudja meg Britz néni, gyerekként sem hittem el, hogy szó nélkül utazott el, s jómagam sokáig kerestem. Máig is hiányoznak a reggeli találkozásaink.